Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Sörgurítók lesz az Ászokból?

Parádés, kiütéses sikerrel kezdte az évadot a Soproni Ászok Szuperligában szereplő férfitekecsapata.

A sörgyáriak a Győri úti otthonukban 7–1-re verték a szolnokiakat. Igaz, a következő fordulóban a soproniak súlyos vereséget szenvedtek.

– Gratulálunk a remek győzelemhez, számítottak ilyen fölényes sikerre? – kérdeztül Weinacht János szakosztályvezetőt.

– A győzelemre igen, de hogy ilyen nagyarányú sikert érünk el s hozzá ilyen jó játékkal, arra azért nem – mondta a sportvezető, aki egyébként maga is aktív játékos. – A siker azért különösen értékes, mert egy idegenben is igen jól játszó Szolnokot győztünk le. Az utolsó dobásokon múlt, hogy hét-egy és nem nyolc-nulla lett a vége.

– Mit várnak az idei évtől?

– Az előző évadban ötödikek lettünk, és most is a negyedik-hatodik hely valamelyikét szeretnénk „megcsípni". Ifjúsági csapatunknál viszont egyértelműen a dobogó a cél.

– Ezek szerint az utánpótlás adott...

– Adott, csak az a baj, hogy nem igazán vagy nem mindig a klub profitál belőle.

– Ezen mit ért?

– Nálunk munka mellett szabadidejükben edzenek és versenyeznek játékosaink, akik némi felkészülési juttatást kapnak. Más magyar csapatoknál, például a két szerb játékossal és összesen hat világbajnokkal felálló szegedieknél nem tartom kizártnak, hogy a játékosok vagy legalábbis jelentős részük a tekézésből él, tehát tisztességesen megfizetett profi. Tőlünk viszont, nem sokkal azután, hogy kiöregedtek az utánpótlás korosztályból, sokan kimennek Ausztriába játszani. A sopronihoz viszonyítva kétségtelenül jó pénzért. Jelenleg tizenöt-tizennyolc soproni nevelésű tekéző játszik kint, volt olyan év, hogy egyszerre négyen mentek ki játszani.

– Az Ászok mint márkanév már a múlté. Önök hogyhogy mégis e néven szerepelnek?

– Folyamatban van a névváltoztatás, erről egyeztettünk a főszponzorral is. Ha minden jól megy, Soproni Sörgurítók lesz az új nevünk.
A soproniak a Szuperliga második fordulójában egy jókora vereségbe futottak bele: az FTC otthonában 8:0-ra kapott ki a még Ászok néven szereplő alakulat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra esélyesként

A Graboplast-ETO ma 18 órakor a Hódmezővásárhely gárdáját fogadja. A Tento-ETO ugyanebben az… Tovább olvasom