Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Sördögök: fizetéscsökkenés

Vége az első körnek a férfibajnokságban. A tavalyi jó szereplés után Soproni sÖrdögök csapata három győzelem mellett elszenvedett tíz vereséggel a 12. helyen szerénykedik.

Bokor Ákos, a klub ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, a gyenge szereplés miatt többször is összeült a vezetőség, s a játékosokkal is nemegyszer elbeszélgettek a vezetők. A dolgok jelen állása szerint a játékosok többségénél fizetéscsökkentés várható – eltérő mértékkel. A legjelentősebb megvonás a szlovén irányító, Nejc Strnadnál lesz.

A vezetőség nem titkolta, keresett is a helyére játékmestert, de a versenyidőszak kellős közepén nem találtak megfelelőt. Bokor Ákos kifejtette: Strnadnál a megvonás közel negyvenszázalékos, a játékos ügynökével való egyeztetés után dönt, elfogadja-e. Bokor hozzátette: a játékosok a legjobb nyolc közé való bekerülés esetén visszakaphatják azt, amivel csökkenti a jövedelmüket a vezetőség.

Tegyük hozzá, erre a matematikai esély ugyan megvan, ám reálisan nézve nem túl sok. A 8. helyen álló ZTE hét győzelemmel „bitorolja" a mögötte lévő klubok által oly irigyelt pozíciót.

A soproni ügyvezető Strnad mellett nem igazán elégedett a szezon közben szerződtetett Mandic produkciójával sem, de ő még túl kevés ideje van itt ahhoz, hogy érdemben mérleget lehessen vonni eddigi teljesítményéről. Az eddig remeklő szerb center, Zoran Krstanovicot  nem érinti a fizetéscsökkentés, sőt, a vezetőség tárgyalni kezdett a kosaras ügynökével a hosszabb távú közös munkáról.

Szakmailag Sterbenz László így látja a csapat jelenlegi helyzetét: „Sajnos Strnad nem megoldás irányítóposzton. Bowmannak kellett egy hónap, hogy fizikálisan utolérje magát. Egy hónapig tényleg úgy játszott, mint tavaly, aztán megsérült, s másfél hónapja nem számíthatok rá. Tavaly szerencsésen választottunk, és a sérülések is elkerülték a csapatot, idén gondjaink vannak. Ennek ellenére nem adjuk fel, remélem, tavasszal sikerül több örömöt szerezni szurkolóinknak."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni siker Schióban

Horváth Zsuzsa triplája adott a soproniak szempontjából kifejezetten kellemes „csengésű”… Tovább olvasom