Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Soproniak segítségével

Kelet 60 Nyugat 65 (14–19, 13–13, 18–12, 15–21) Budapest, sportaréna, női gálamérkőzés, 5500 néző. V.: Földházi, Benczur, Papp.
A csarnokba lépéskor kellemetlen meglepetés érte azokat a fiatalokat, akik időt, pénzt nem kímélve, esetleg az ország távolabbi részeiből hajnalban felkelve érkeztek a gálára. A Budapest Sportaréna kapuinak szigorú őrzői – valamiből a büféseknek is meg kell élniük – az összes, egész napos rendezvényre hozott elemózsiásszatyrot és italosflakont, nemes egyszerűséggel elkobozták és nem engedték bevinni azokat az arénába.

Kapkodva kezdték a hölgyek a gálamérkőzést, látszott, nekik ez az első ilyen jellegű fellépésük. Aztán bemelegedtek a csapatok, előbb Kovacevic, majd Eördögh talált be a gyűrűnek háttal állva. A negyed közepén előbb Vajda, majd Csávás használta – akaratán kívül – a fejét. Az összeszokottság hiánya miatt előbbit Iványi, utóbbit pedig Englert dobta fejbe a labdával. A fejesekkel tarkított fejetlenségnek Nyugaton lett előbb vége, főként Károlyi tripláinak köszönhetően. Kelet elsősorban Eördögh-indítások után szerzett kosaraival próbált lépést tartani. A magyar gálán egy új-zélandi szabálytalankodott egy szlovákkal, Farmer hibája után indult a Lichnerová-show. A szlovák középjátékos „áthozta" Zalaegerszegről a fővárosba remek dobóformáját, pénteken 26 ponttal terhelte meg bajnoki mérkőzésen az Orsi kosarát.

Térfélcsere után elsősorban a sok-sok kihagyott nyugati ziccer miatt bő három perc alatt fordított a Kelet. A nyugati időkérésnél a fele csapatnak Rátgéber, a felének Hejková magyarázott. Lichnerová továbbra is lendületben maradt, triplájával egalizált a Nyugat. A jó példa ragadós, Horváth szinte ugyanarról a helyről dobott hármast, ahonnan az előbb szlovák csapattársa – aki pénteken még ellenfele volt. A három játékvezető három negyed alatt csak három személyit ítélt.

A zárószakasz eleje egyértelműen a soproniakról szólt. Radnóty három ügyes duplájával, valamint Horváth újabb triplájával és a visszatérő Kovacevic szép betörés után szerzett találatával 10 pontos előnyre tett szert a Hejková–Rátgéber edzőpáros együttese. Kelet eközben szinte nem is töltött csak tüzelt, jobbára „vaktöltényekkel", azaz pontatlanul. Azután a hajrában elsősorban Eördögh jóvoltából kicsit „élesítettek", ám ezzel együtt is csak megközelíteni tudták a nyugatiakat, akik végül öt ponttal nyertek.

A férfiak igazi show-t varázsoltak az aréna parkettjére. Az amerikai légiósok kitettek magukért. Kelet egy remek, triplákkal, pazar zsákolásokkal töményen fűszerezett összecsapáson alaposan visszavágott Nyugatnak a „női fronton" elszenvedett vereségért. A legértékesebb játékos egy Sopronból Kecskemétre került szakember, Meszlényi Róbert játékosa, az amerikai Corey Bradford lett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indulhatnak a magyar hegyikerékpárosok az olimpián

Először indulhat magyar hegyikerékpáros olimpián, mivel a nemzetközi szövetség évzáró… Tovább olvasom