Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2014. 10. 31. péntek - Farkas

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Sport - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda > Soproni VSE: Németh Zoltáné a kispad - de lesz NBII?

Soproni VSE: Németh Zoltáné a kispad - de lesz NBII?

A klubvezetés döntésének értelmében, 2013. július 1-től Németh Zoltán látja el az SVSE-GYSEV labdarúgócsapatának vezetőedzői teendőit. A vezetők helyi kötődésű szakvezetőt szerettek volna a kispadra, így esett a választás a 47 éves szakemberre.

munkatársunktól - 2013.06.20. 20:05
Megosztás: Facebook Twitter E-mail


Németh Zoltán soproniként, futballistaéveinek gyerekkorát az SSE-ben töltötte. 1985-ben került fel a felnőttekhez. 1986-tól tíz éven át a Fehérvár labdarúgója, ezt követően hazatért és egy évet játszott az SLC-ben, majd pályafutását a Mattersburg együttesében fejezte be.

Edzői pályafutását szintén Sopronban, az utánpótlásban kezdte. 2003-ban Supka Attila hívására Békéscsabára került. 2004 telén kezdődött sikeres és eredményes kapcsolata Csartői Auréllal, Fehérváron bajnoki 3. hely, Magyar Kupa győzelem.

2007 nyarán vállalták el az akkor NB II-es Haladás irányítását, a bajnoki címmel feljutottak az NB I-be, ahol szintén egy 3. helyet könyvelhettek el. 2011, Győr a következő állomáshely, ahol nyolc hónap után a 2. helyről kellett felállniuk. Az elmúlt szezonban Ajkán edzősködött, ahol az őszt veretlenül a 2. helyen zárták, majd a 23. fordulót követően – pont az SVSE mérkőzés után – felállt a kispadról.

Az UEFA A diplomával és TF szakedzői diplomával rendelkező Németh Zoltán 2 évre ír alá.

Arról, hogy az SVSE NBII-es marad-e, az MLSZ június 24-én dönt. Várhatóan.

Megosztás: Facebook Twitter E-mail

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!


Moderálásra küldöm 1. pumukli59 2013.06.21. 16:19

Remélem, az hogy Németh Zoltán aláírt, azt is jelenti, hogy ő már tud valamit a folytatásról.



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

Cikkajánló

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...