Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Soproni Postás-Tabán Trafik – BSE Esma 75 – 61

Budapest, NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, rájátszás az 1 – 8. helyért, 150 néző. V.: Hartyándi, Papp.
Postás: NAJDENOVA 15 / 3, CSÁKÁNY 12, Fodor 4, AMBRUS 13, SAUER 16 / 3. Cs.: Sljahova 5 / 3, Englert 2, RUSSAI 8 / 3. Edző: Meszlényi Róbert.
BSE: POP 9 / 3, HAGARA 20 / 6, Sarik, PAPP 18, Nagy D. 6. Cs.: Posjár 2, Bellovai 6, Vajda. Edző: Jánossy Ervin.
Csütörtökön Sopronban és most is Najdenova révén a Postás szerzett vezetést az első támadás után. Inkább a küzdelem, mint a játék szépsége dominált, nagy volt a harc a pályán. Sajnos, a Postás „ átmentette " gyenge dobóformáját, míg az első negyed hajrájában Hagara hármasával fordított a hazai csapat, de a negyed vége a soproniaké volt. A második játékrész felében hat kosarat kapott a Postás, amely Sljahova pontjaival szép lassan elhúzott. Még a negyed közepének fejetlen rohanásából a Postás jött ki jobban, ám közel tízpontos előnye az utolsó két percben hat pontot szerző Papp jóvoltából háromra zsugorodott a szünetig.
Kitűnően kezdte a második játékrészt a Postás, és az első három támadásából 8 pontot szerzett. Ambrus duplája után ugyanis Najdenova és Sauer is dobott egy triplát. Lendületben maradtak a soproniak, s a negyed közepén 14 ponttal vezettek. A játékrész második felében aztán Pop alaposan felpörgette a ritmust. A hazaiak védekezésben is feljavultak. Jó három percig nem talált az ellenfél kosarába a Postás, de a negyed végén Csákány találataival és Russai jól időzített triplájával újra megnyugtató előnyre tettek szert a soproniak. A befejező tíz perc Ambrus és Hagara pontpárbajával indult. A BSE szívósan küzdve felzárkózott. Ötpontos soproni előnnyel aztán Csákány bedobott egy szép tempót és ez megtörte a fővárosiakat.
A Postás 2 – 0-ás összesítéssel jutott tovább.
Meszlényi Róbert: – A csütörtöki mérkőzéshez képest sokkal okosabban játszottunk és pontosabbak voltunk támadásban. Végig mi irányítottuk a játékot és úgy érzem, megérdemelten nyertünk.
Jánossy Ervin: – Görcsösen erőlködött a csapatom, de a védekezésbeli megingásainkat könyörtelenül kihasználta a Postás. Azt nem bírta el csapatunk, hogy két bedobója is képtelen volt mezőnykosarat elérni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Matáv Sopron – Vasas 2 – 2 (0 – 1)

Örömetli esemény volt a Matáv Sopron háza táján, hogy Gellei Imre szövetségi kapitány Pintér… Tovább olvasom