Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Soproni kosárlabda - Megvalósulhat az amerikai álom

Kuttor Enikő már több mint két éve a felnőttek között játszik a Uniqa-Euroleasing Sopron kosárlabdacsapatánál.
A még csak tizenhét éves tehetség májusban érettségizik, jövőre pedig lehet, hogy Amerikában próbál szerencsét.

Kuttor Enikő idén teljes jogú tagja lett a Uniqa-Euroleasing Sopron első keretének, ahol egyébként már több mint két éve játszik.

„A kadett korosztályból kerültem fel 2012-ben a felnőttekhez, ekkor még Székely Norbert volt az edző. Amikor először léptem be az öltözőbe, nagyon meg voltam ijedve, az első meccsemről nem is beszélve. Olyan személyiség vagyok azonban, aki könnyen feloldódik és a lányok is nagyon kedvesek voltak velem, így nem volt gond a beilleszkedéssel. Ez alatt a pár év alatt rengeteg tapasztalattal és egy magyar bajnoki bronz-, valamint egy aranyéremmel lettem gazdagabb. Boldog vagyok, hogy az ország legjobb csapatában játszhatok, ahol korábban a példaképem, Jelena Milanovic is szerepelt" – mesélte első élményeiről a tehetséges kosaras.


Kuttor Enikő a korosztályos válogatottban remekelt, a klubcsapatában is egyre jobban játszik. Fotó: fibaeurope.com
Kuttor Enikő a korosztályos válogatottban remekelt, a klubcsapatában is egyre jobban játszik. Fotó: fibaeurope.com

Kuttor Enikő már nagyon fiatalon sportolni kezdett – családi indíttatásból is. Édesapja, Kuttor Attila tizenkilencszeres magyar válogatott labdarúgó, aki a Győri ETO FC-ben is játszott. Édesanyja, Lakosa Edit pedig a DKSK-Miskolc kosárlabdázója volt. Enikő öccse, Gergő Szombathelyen kosárlabdázik. Ő maga kilencévesen kezdett el kosárlabdázni a székesfehérvári Fejér Kosár SE csapatánál, ahonnan 2008-ban, még csak tízévesen került Sopronba.

„Mivel a szüleim szinte egész életüket a sportnak szentelték, engem is buzdítottak, hogy kövessem a példájukat. Egy ideig öttusáztam – főleg úsztam és futottam –, de aztán a hajnali edzések elvették a kedvemet – mondta nevetve a tehetséges fiatal, majd karrierje második állomásáról is beszélt: – A szüleim javasolták a kosárlabdát, mert szerintük jó adottságaim vannak hozzá. Sokat játszottunk a Sopron ellen, s mivel ők a legjobbak, érdeklődtünk a klubnál, hogy náluk milyen lehetőségek lennének számomra. Ekkor kiderült, hogy ők is felfigyeltek a játékomra. A szüleim a Sopronba költözést is vállalták a karrierem érdekében."
Kuttor Enikő szerepelt a korosztályos válogatottban és egy világbajnoki bronzérmet, valamint egy Európa-bajnoki B divíziós arany- és egy A divíziós bronzérmet nyert. Ezeken kívül még egy ifjúsági olimpiai harmadik helyezéssel is büszkélkedhet. A jövőben szeretne eljutni a felnőttválogatottságig.

A család továbbköltözött Szombathelyre, ahol a fiatalabb Gergő pályafutását indították el. Így a tizenhét éves gimnazista lány – a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végzős tanuló – egyedül maradt a hűség városában.

„Albérletben lakom és természetesen hiányoznak a szüleim, de szerencsére nem érek rá ezen gondolkodni. Az edzések és meccsek mellett nagyon kevés időm marad, ilyenkor pedig az érettségire készülök. Testnevelésből szeretnék vizsgázni, és az álmom, hogy külföldön, mondjuk Amerikában játszhassak" – említi.

Ez a cél azonban nem is tűnik olyan távolinak a soproniak fiatal játékosa számára, hiszen a válogatottal jól szerepelt a vb-n és az EB-n, s ennek köszönhetően több ajánlatot is kapott az Egyesült Államokból.

„Még nem tudok sokat erről, de ebben majd a szüleim fognak segíteni. Ők természetesen támogatnak, hiszen ott rengeteg lehetőségem lenne: a sportolás mellett diplomát szerezhetnék és megtanulhatnék angolul is. A csapatom tudja, hogy vannak ilyen terveim, de még semmi nem biztos. Majd ha jobban kikristályosodik a dolog, akkor velük is meg fogom ezt beszélni. Ha viszont Magyarországon maradok, Sopronban akarom folytatni a játékot. Ez esetben valószínűleg levelezőn tanulnék sportmenedzsernek" – mondta végül céljairól Kuttor Enikő. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Focival emlékeztek Erikre Mosonmagyaróváron

Huszonnégy kispályás labdarúgócsapat részvételével, tizenhetedszer rendezték meg Mosonmagyaróváron a… Tovább olvasom