Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Soproni bajnoki cím Gödöllőn

Egy arany- és egy ezüstérem a mérlege a közelmúltból a soproni Poór Brigittának. Előbb egy mountain bike-viadalon végzett abszolút második helyen, majd terepduatlonban szerzett magyar bajnoki címet.
Nagyszerűen szerepelt a Gödöllőn rendezett terepduatlon országos bajnokságon Poór Brigitta. A soproni X2S-Kona Team-Salomon versenyzője ugyanis aranyérmet szerzett a 8 km futásból, 20 km mountain bikeozásból, majd újabb 4 km futásból álló viadalon. Mindezt ráadásul meggyőző fölénnyel érte el, pedig egy előző napi verseny is a lábában volt.

A Hármashatár-hegyen rendezett Buda mountain bike maraton 42 km-es távját is letekerte ugyanis, ahol a felnőtt nők mezőnyében az abszolút második helyet szerezte meg.

„Az első napi verseny elég megterhelő volt, hiszen sziklás, köves pályán nagy szintkülönbségeket kellett leküzdeni, de szerencsére jó erőben voltam. Szerencsém is volt, mert az egyik szikla a hátsó kerekemen szétvágta a külső gumit, de még éppen be tudtam érni a célba, csak utána derült ki, mi is történt. Másnap egy gyors pályán kellett végigmenni, kisebbek voltak a szintbeli különbségek. Sikerült meggyőző fölénnyel az élen végeznem, aminek természetesen nagyon örülök" – mondta Poór Brigitta, aki készül a soron következő erőpróbákra, közte a hétvégén Grazban esedékesBike Opening mountain bike XCO-versenyre, melyen a londoni olimpiára való kijutáshoz szükséges Világkupa-pontokért száll harcba.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyeiek a döntőben

A soproni Szalon Darts Klub és a Docugroup Győri Darts Club csapata is bejutott az Extraliga négyes… Tovább olvasom