Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Sopronból Európába

Pénteken kezdődik a 13. serdülő és ifjúsági Európa-bajnokság Schwechaton, a Werner Schlager Akadémián.
Az utolsó európai világbajnok által életre hívott asztalitenisz-központ az egyik legkorszerűbb Európában, számos felnőtt világsztár fordul meg falai között, most pedig első alkalommal itt rendezik a kontinens legjobb utánpótláskorú játékosainak seregszemléjét is, mely tíz napon át tart majd és amelyen 46 ország közel 700 versenyzője és edzője fog részt venni.

A magyar válogatott színeiben a soproni Böhm Gábor, a Turris SE 15 éves fiatal tehetsége is asztalhoz áll az eseményen, méghozzá a serdülő fiúválogatott meghatározó tagjaként. Böhm Gábor a közelmúltban felküzdötte magát a magyar serdülőranglista 2. helyére és megnyerte a korosztály magyar bajnoki címét is.

A küzdelmek a torna elején a csapatversennyel kezdődnek, ahol a selejtezőcsoportban a versenyben harmadik kiemelt svéd, a dán és az angol válogatott ellen lép majd asztalhoz a magyar csapat. A válogatott elé kitűzött cél a legjobb 16 közé jutás, mely a csoport első két helyének megszerzésével biztosan elérhető, azonban ismerve a skandináv országok játékerejét, ez igencsak nehéz lesz. Ezt követik majd az egyes és páros versenyszámok.

Olvasóink írták

  • 2. olvasó68 2012. július 16. 08:35
    „Csatlakozom az előttem szólóhoz, abbahagyhatnák már ezt az "Európázós" ökörséget. Európa az Uralig terjed kelet felé, tehát még mindig Európához tartozunk...Magyarország egy Közép-Európában fekvő ország. Hányasod volt neked földrajzból ember ????”
  • 1. S.Soproni 2012. július 12. 09:58
    „Sopronból Európába?????
    Sopron melyik földrészen van??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Először lesz Afganisztánban profi labdarúgó-bajnokság

Az Afgán Labdarúgó Szövetség (FAF) bejelentette, hogy a több mint három évtizedig tartó háborús… Tovább olvasom