Kisalföld logö

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 18°C Még több cikk.

Sopron pályázik

Az Euroleasing-Orsi Sopron is pályázik a női kosárlabda Euroliga első ízben megrendezendő, februári All Star-gálájának lebonyolítására.

– Hétfőn, a nemzetközi szövetség müncheni konferenciáján a címvédő Jekatyerinburg jelentkezett még házigazdának, de a földrajzi elhelyezkedés, a bécsi repülőtér közelsége az idény közepén egyértelműen mellettünk szól – mondta Török Zoltán ügyvezető igazgató, hozzátéve: a soproniak 22-én éppen az uráli városban kezdik a nemzetközi idényt, így ott egyeztetnek ez ügyben a milliárdos Sabtaj Kalmanovics tulajdonossal.

Az Euroliga legjobbjait felvonultató kosárfesztiválra – melyre február 11. és 28. között kerül sor – október 30-ig kell benyújtani a pályázati anyagot. Ehhez a bajnoki bronzérmes vezetése már eredményes tárgyalásokat folytatott az önkormányzattal, a Sport1 tv-vel és egy esetleges névadó szponzorral.

A müncheni tanácskozáson eldőlt, hogy az idényben kék színű labdákkal zajlanak majd a sorozat küzdelmei. A FIBA emblémája minden csapat mezére és parkettájára felkerül, s a meccsek előtt bevonultatják a nemzetközi szövetség zászlaját. Minden találkozón megszavazzák a legjobban szerepelt játékost (MVP), majd közülük a FIBA kiválasztja a hét, illetve az alapszakasz legjobbját is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katasztrofális játékkal

Roppant idegesen, kapkodva kezdett a hazai közönség előtt a soproni együttes. Szalai János fiai nem… Tovább olvasom