Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Sok ezren Puskás Ferenc ravatalánál

Puskás Ferencnek a budapesti Szent István-bazilikában felállított ravatalánál több ezren rótták le kegyeletüket.
Puskás Ferenc Szent István-bazilikában felállított ravatalánál csütörtökön több ezren rótták le kegyeletüket. A közjogi méltóságok, politikusok és a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői mellett elsősorban nyugdíjasok látogatták a templomot. Közülük sokan fiatalságukat és annak példaképét siratják. „Az ifjúságom szállt sírba Puskás halálával. 1953-ban, az angolok legendás, 6–3-as legyőzésekor házasodtam volna össze, de a vőlegényem, aki imádta Puskást, előtte hunyt el.

Az ő nevében is el kellett búcsúznom a kapitánytól" – mondta könnyeivel küszködve egy idős hölgy. Nem ritka külföldiek felbukkanása sem a bazilikában: több, Magyarországon tanuló spanyol egyetemista is emlékezett a november 17-én elhunyt világklasszis balöszs zekötőre .

Egyikük elmondta, kötelességüknek érezték, hogy kifejezzék tiszteletüket, mert noha ők barcelonaiak, a spanyolok is nemzeti kincsként tekintenek az aranycsapat kapitányára a Real Madridban nyújtott fantasztikus teljesítménye miatt. „Kivételes szerencsének tartom, hogy itt lehettünk a ravatalnál és megemlékezhettünk róla" – mondta egy Williamként bemutatkozó angol úr, aki feleségével és egy másik házaspárral csütörtökön érkezett Budapestre turistaként. Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az aranycsapat még élő két tagja is elbúcsúzott Puskás Ferenctől.M iután Grosics és Buzánszky elhagyta a bazilikát, fiatalok és öregek, magyarok és külföldiek rohamozták meg őket aláírásukért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy vereség még belefér

A magyar női válogatott, mint azt korábban már megírtuk, azzal a céllal utazott ki a ma kezdődő… Tovább olvasom