Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

SKC: Takács most már még magabiztosabb

A 2012-es esztendő az áttörés, a berobbanás éve lehet az SKC 22 éves bedobója,Takács Norbert számára. Hangsúlyosabb szerepet először az év elején kapott, s kitűnően helytállt

Norbi, januárban és a közelmúltban is a ZTE ellen volt az első jelentős “bevetésed" a csapatban. Az egerszegi gárda a kedvenc ellenfeled?

- Nem, nincs kedvenc ellenfél, próbálok mindenki ellen ugyanúgy készülni, s ha lehetőséget kapok, azon vagyok, hogy tudásom legjavát adva segítsek a csapatnak az adott mérkőzés megnyerésében. Szerencsére ez újabban többször is sikerült. Hogy januárban és pár hete is a ZTE ellen játszhattam először többet, nos erre azt mondom: így hozta a sors.

- A sérülések miatt januárban és decemberben is érezhető volt, hogy nagyobb szereped lehet, divatos szakkifejezéssel élve, hogy előbbre kerülsz a rotációban. Lélektani szempontból volt különbség az év elején és a végén e tudattal játszani?

- Egyáltalán nem. Kis drukk azért persze van ilyenkor az emberben, de nagyon nagy lámpalázról szó sem volt. A többiek biztatása is segített, és az is közös az év eleji és a mostani történetben, hogy mindkétszer úgy tudtam hosszabb időre beszállni az első csapatban, hogy azért játékban voltam. Januárig a SMAFC-ban, most, a ZTE-meccsig pedig az U23-as csapatban játszottam rendszeresen, folyamatosan. Ha jobban belegondolok, ennek is nagy szerepe lehetett abban, hogy a nagy csapatban is sikerült megállnom a helyem.

- Mennyiben már a mostani Takács Norbi a pályán, mint az, akit először januárban dobtak mélyvízbe?

- Úgy érzem, elsősorban jóval magabiztosabb. Persze ahol a szenzációs szurkolótábor akkora hangrobbanással fogad egy-egy jó megoldást, ott nem nehéz. Mivel kint játszom, lendületből indulva úgy érzem, jó esélyem lehet megszerezni, megpróbálok a legtöbb támadó lepattanóért elindulni, s sikerült is párat elcsípnem. Úgy érzem, valamennyit védekezésben is javultam, persze nyilván még van mit tanulni.

A teljes interjú itt érhető el >>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ancelottinak nincs szüksége új játékosokra a PSG-nél

Nem tervezi játékoskerete további téli megerősítését Carlo Ancelotti, a Paris Saint-Germain… Tovább olvasom