Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Sirinát egyhangúlag választották meg

Új kapitánya van a győri Graboplast-ETO KC NB I-es női kézilabdacsapatának. Kindl Gabriella, a „poszt” eddigi betöltője január elsejétől a Dunaferr játékosa, utódja a közelmúltban magyar állampolgárságot kapott kapus, Irina Sirina lett.
A Vasas elleni bajnokin már ő viselte a karszalagot, a mérkőzésre benevezettek között azonban még ott volt Kindl is. Hivatalosan tehát a vasárnap 18 órakor kezdődő Zeljeznicar Sarabon elleni KEK-mérkőzésen tölti be új tisztét a kiváló hálóőr.
– Hogy egészen pontosan milyen feladatokkal jár a kapitányság, még nem tudom, mert új még az elismerés számomra – mondta Irina Sirina. – A csapat egyhangúlag választott meg, ami bevallom, nagyon jólesett.

– Első hivatalos meccse csapatkapitányként mindjárt egy nemzetközi kupamérkőzés lesz. Mit vár a találkozótól?
– Bosnyák ellenfelünket sajnos nem igazán ismerjük, még videofelvételt sem kaptunk róluk, így sötét lónak számítanak. Azt tudjuk, hogy egykori klasszisuk, Szvetlana Kitics az edzőjük.

– Manapság már ritka, hogy ennyire ismeretlen csapattal játszanak tétmérkőzést. Mennyiben kell másként készülni egy ilyen összecsapásra?
– A felkészülésben sok változás nincsen, a lényeg, hogy amit tudunk, kihozzuk magunkból. A két ország erejét ismerve a kézilabdában azért mi számítunk esélyesebbnek, de ezt az esélyt még realizálni kell. Félnünk azonban nem kell, elvégre neves csapat ellen is értünk már el komoly eredményt.

– Kapusszemszögből mennyire hátrányos, hogy nem lehet készülni a lövőkből?
– Nehezebb a dolgunk, de emlékszem azért olyan találkozóra, melyen nem ismertem a másik csapat lövőit, mégis jól ment a védés. Persze többségében felkészülési mérkőzéseken fordul ilyen elő, nem tétmérkőzésen, de igazából ennek nincs jelentősége. Mint minden meccsre, most is becsülettel felkészülök, s egy hatékony védőfal segítségével érzésem szerint nem is lehet gond az előnyszerzés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cipollini járgányt cserélne Schumacherrel

Mario Cipollini, az olaszok kiváló kerékpárosa nem érti, miért Michael Schumacher, a Forma-1… Tovább olvasom