Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Sirina magyar válogatott

A Graboplast-ETO-nál megoldott Kindl Gabriella pótlása. Vanyus Attila klubelnök elégedett a csapattal. Irina Sirina a magyar válogatott tagjaként vehet részt az EB-n.

Nagyszerűen szerepel a Graboplast-ETO női kézilabdacsapata, hiszen a zöld-fehérek továbbra is százszázalékosak. Az eddigi teljesítményük alapján sokan már nem csak titokban tartják a bajnokság első számú favoritjának a gárdát. Éppen ezért is találgatják a szurkolók, hogy Kindl Gabriella távozása mennyiben befolyásolja majd az együttes szereplését. Vanyus Attila klubelnök egyáltalán nincs kétségbeesve, mert szerinte a válogatott átlövő pótlását is sikerrel oldja majd meg a klub.

– Korábban olyan játékosok távoztak tőlünk, mint Pigniczki, Pálinger, Kulcsár vagy Nagy Anikó, mégsem gyengültünk, sőt, tovább erősödtünk – mondta Vanyus Attila.

– Szinte mindegyik posztra saját után pótlásunkból meríthetünk, mert ez a bázis egy bűvész cilinderéhez hasonlít: belenyúlunk, és előhúzunk egy hasonló szintű vagy még a távozónál is jobb kézilabdázót. Egy kicsit Eötvös bohócot idézve: mindenki helyett van másik!

– Ezek szerint most is bűvész mutatványra készülnek?
– Tulajdonképpen Kindl mögött, de inkább mellett már most is ott van Mörtel Renáta, aki méltó utódja lehet Gabinak. Az ő távozását egyébként nagyon sajnáljuk, többször is próbáltam maradásra bírni, de ő másként döntött.

– Új igazolás szóba sem került?
– Szóba került, hogy valakit szerződtetünk Kindl helyére, de akik szóba jöhettek volna, azoknak csak jövő nyáron jár le a szerződésük. Így mélyen a zsebünkbe nyúlva tudtunk volna csak igazolni. Mivel a világ egyik legerősebb utánpótlásával rendelkezünk, nincs szükség arra, hogy mindenáron hozzunk valakit.

– Vasárnap a Dunaferr ellen újabb rangadó következik. Mit remél a klubelnök?
– Mindenképpen győzelmet, hiszen ezzel komoly lépéselőnybe kerülnénk valamennyi vetélytársunkkal szemben. Nem lesz könnyű dolgunk, de a csapat jelenlegi formája több mint biztató. Lendületben vagyunk, megy a szekér, bízom abban, hogy az EB nem törést, hanem újabb lökést ad majd együttesünknek.

– A hírek szerint nem kizárt, hogy a magyar válogatott kapuját Dániában Irina Sirina őrzi. Hogy áll az ő honosítása?
– Sirina november 7-én vizsgázik állampolgári ismeretekből. Ha ez sikerül, akkor már nem rajtunk múlik a dolog. Az illetékes hatóságoknak és a kézilabda-szövetségnek a gyorsaságától függ, hogy a kiváló hálóőr ott legyen a kontinensbajnokságon. Mocsai Lajos szövetségi kapitány mindenesetre számítana Sirinára. A félreértések elkerülése végett el kell mondanom, Irinára nem vonatkozik az a rendelet, ami az olimpia előtt Bojana Radulovicsot érintette. Kapusunk ugyanis több mint három éve nem volt tagja hazája válogatottjának, így az állampolgárság megszerzése után azonnal beállítható a magyar csapat kapujába.

Október 16-án, szerdán két, a női csapatot komolyan érintő eseményre kerül sor. Az eddig még hibátlan gárda 15 órakor bajnoki mérkőzésen a Kőbánya-Spartacus ellen lép pályára idegenben. A papírforma egyértelmű győri győzelmet ígér, noha idegenben még az esélyeseknek is mindig nehezebb a dolga. A másik nagyon fontos program, ahol érdekelt lesz a Grabo plast-ETO, a KEK-sorsolás Bécsben.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szurkolói miatt kapott UEFA-büntetést a Fradi

Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága 12 ezer svájci frank (körülbelül 2 millió forint)… Tovább olvasom