Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Sípmester lett a válogatott

Érdekes színfoltja volt a hétvégi Győrladamér–Abda megyei első osztályú bajnoki mérkőzésnek, hogy azt Virág Attilának, a hazaiak edzőjének egykori ETO-beli játékostársa, Plotár Gyula vezette.

Érdekes színfoltja volt a hétvégi Győrladamér–Abda megyei első osztályú bajnoki mérkőzésnek, hogy azt Virág Attilának, a hazaiak edzőjének egykori ETO-beli játékostársa, Plotár Gyula vezette.

Manapság ritka esetnek számít, hogy a labdarúgók pályafutásuk után játékvezetésre adnák a fejüket, főleg ha válogatott vagy élvonalbeli „spílerek" voltak. A kivételek közé tartozik a 44 éves Plotár Gyula, aki egyszeres válogatott, 212 NB I-es mérkőzésen 72 gólt szerzett és a Tatabánya mellett a Veszprém és az ETO színeiben is szerepelt az élvonalban. A bányászvárosban tagja volt a már-már legendás Kiprich–Plotár–Vincze csatártriónak. Több mint tíz éve vizsgázott játékvezető – már működött is fél évet –, de hiányzott neki a játék és akkor ismét futballozni kezdett.

– Két évvel ezelőtt kezdtem ismét bíráskodni – mondta a győrladaméri mérkőzés után. – Amíg a korom és az egészségem engedi, szeretnék ebben a minőségben a pályán maradni.

– Hogyan érzi, jelent előnyt, hogy ismert labdarúgó volt?

– Azt hiszem, előnyös, mert tudok a játékosok fejével gondolkodni, talán jobban olvasom a játékot, mint aki nem játszott korábban. A helyezkedésem is mindig az akciókhoz igazodik. Nem büntetem a kemény, de sportszerű összecsapásokat, igyekszem ott lenni a labda közelében.

Milyen tervei, elképzelései vannak játékvezetőként?

– Nem lehetnek nagy terveim, a korom miatt már előrelépésre nincs esélyem a harmadik vonalból. A játékvezetés mellett a Tatabánya ifjúsági első csapatának vagyok az edzője, talán ezen a pályán még lesz lehetőségem nagyobb feladatok megoldására is.

– A mérkőzésen milyen volt a kapcsolata az egykori társsal, az edzősködő Virág Attilával?

– Nem volt semmi gondom, egyébként is régóta tart a kapcsolatunk. Mindig a kemény, ám sportszerű játékosok közé tartozott, ez jellemzi a csapatát is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csoportelső a magyar kosárcsapat a pótselejtezőben

Csoportelső lett férfi kosárlabda-válogatottunk az Európa-bajnoki pótselejtezőben. A magyar csapat a… Tovább olvasom