Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Simán nyert a Manchester a Loki ellen

A papírformának megfelelően a Manchester United a Puskás Ferenc Stadionban is simán nyert a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz ellen, így bejutott a csoportkörbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
A két mérkőzés összképe alapján a Manchester United továbbjutása megérdemelt. A Debreceni VSC mindent megtett a nagy bravúrért, de erre nem volt esélye. A magyar bajnok az UEFA Kupa főtábláján folytatja. A BL-csoportkör csütörtöki sorsolását kiemeltként váró angolokat csak az szomoríthatja el, hogy az első diagnózisok szerint az első félidőben lecserélt Gary Neville ágyéksérülést szenvedett, és hat hétig nem játszhat.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó: Debreceni VSC-AVE Ásványvíz - Manchester United (angol) 0-3 (0-1) Puskás Ferenc Stadion, 25 ezer néző, v.: Massimo Busacca (svájci) gól: Heinze (20., 61.), Richardson (65.) sárga lap: Máté (38.), illetve Smith (13.) A BL-főtáblájára jutott: a Manchester United, kettős győzelemmel, 6-0-ás összesítéssel

Debreceni VSC-AVE Ásványvíz: Csernyánszki Norbert - Kiss Zoltán, Máté Péter, Éger László - Dragan Vukmir, Dombi Tibor (Szatmári Csaba 57.), Böőr Zoltán (Madar Csaba 78.), Sándor Tamás, Halmosi Péter - Igor Bogdanovic (Bojan Brnovic a szünetben), Kerekes Zsombor.

Manchester United: Edwin van der Sar - Gary Neville (Kieron Richardson 13.), Rio Ferdinand, Wes Brown, Gabriel Heinze - Darren Fletcher (Liam Miller 62.), Alan Smith, Paul Scholes (Phil Bardsley a szünetben) - Cristiano Ronaldo, Ruud van Nistelrooy, Ryan Giggs.

I. félidő:

5. perc: Halmosi jobb oldali szögletét a hosszú saroknál Máté visszafejelte, és Sándor 5 m-ről nagy helyzetben az égbe lőtt.

20. perc: Scholes jobb oldali szögletére rossz ütemben mozdult ki Csernyánszki, s a hosszú saroknál érkező Heinze közelről a hálóba bólintott (0-1).

40. perc: Giggs bal oldali szögletét a középen nagy lendülettel érkező Smith 7 m-ről alig fejelte a jobb alsó sarok mellé.

45+2. perc: Sándor 17 m-es szabadrúgását van der Sar elképesztő bravúrral tolta ki.

Lendületesen és bátran kezdett a DVSC, de ezzel nem lepte meg nyugodt ellenfelét. A nagy tét ellenére sportszerű volt a találkozó, Gary Neville mégis megsérült, egy beadás után az öltözőbe sántikált. Az első játékrész felénél egy védelmi hiba után váratlanul vezetéshez jutott az MU, ezzel gyakorlatilag el is szállt a magyar bajnok továbbjutási reménye.

A gól után egyértelműen a vendégek uralták a találkozót, esélyt sem adtak a hazaiaknak a támadásokra. A sokszor hibázó DVSC keveset birtokolta a labdát. A közönséget ez nem zavarta, továbbra bíztatta csapatát, így remek hangulatban zajlott az összecsapás.

II. félidő:

47. perc: a jobb oldalon Dombihoz került a labda, egy csel után éles szögből, 10 m-ről lőtt, az MU kapusa a léc fölé mentett.

61. perc: Giggs bal oldali, élesen belőtt szabadrúgását a berobbanó Heinze 5 m-ről fejelte a bal alsó sarokba (0-2).

65. perc: Ronaldo jobbról balra passzolt a 16-osnál, s Richardson egy igazítás után 17 m-ről a kapu bal oldalába bombázott (0-3).

70. perc: kapu előtti kavarodás során Brnovichoz került a labda, a csatár 5 m-es lövése a balkapufáról pattant az alapvonalon túlra. A szünet után a Debrecen egyenlíteni próbált, de nem jutott igazi gólhelyzetig.

Az MU ekkor is türelmes volt, megvárt egy újabb hazai helyezkedési hibát, s Heinze révén növelte előnyét. Sőt, hamarosan jött az újabb vendégtalálat, Richardson is betalált. Ettől kezdve a magyar bajnok a tisztes búcsúért küzdött, míg az angolok már nem vették komolyan a meccset.

Supka Attila, a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz vezetőedzője:

"Jó iramban kezdtük a mérkőzést, volt két nagy lehetőségünk, majd egy figyelmetlenségből gólt kaptunk, ami érezhetően megzavarta a csapatot. A szünet után is megfelelően futballoztunk, annak ellenére, hogy újabb két gólt rúgott a Manchester. Összességében jó teljesítményt nyújtottunk, helyzeteket teremtettünk, csak sajnos nem éltünk vele. Úgy érzem, a közönséget kiszolgáltuk."

Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője:

"Nagyon jó produkciót nyújtottunk, azonban ellenfelünk jobb volt, mint amit az eredmény mutat, éppen ezért vagyok különösen elégedett a 6-0-ás összesítéssel. A főtáblán azonban jobban kell futballoznunk."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy éve nem kapott gólt hazai pályán a Saint-Etienne

Az előző szezon egyik legkellemesebb meglepetése a francia ligában az AS Saint-Etienne volt, amely… Tovább olvasom