Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Sima volt a `zöld-fehér rangadó´: az Audi-ETO kiütötte a Veszprém Barabást

Az első félidő eleje volt szoros, majd egyre jobban ellépett a győri csapat Róth Kálmán együttesétől. Az egész meccs sportszerű légkörben zajlott le, s papírforma eredmény (37-19) született.


A mérkőzés tudósítását ide kattintva tekinthetik meg!

Előzetes

A zöld-fehérek hagyományosnak nem mondható "derbire" készülnek a Róth Kálmán edzette, tavaly még győri színekben szereplő fiatalok ellen. A meccs rangadónak számít, hiszen az első a harmadikkal találkozik.

A "hazai" csapat remekül szerepel eddig a bajnokságban. Ezt nem csak a jelenlegi harmadik helyük mutatja a tabellán, hanem a csapat játéka is, mellyel előzetesen jobbnak vélt ellenfelek ellen is diadalmaskodni tudtak Róth Kálmán lányai.

Az idén Veszprém Barabás DunaTakarék KC néven szereplő győri fiatalok bebizonyították, hogy van helyük a magyar kézilabdázás első osztályában.


A rangadó eredményét a Győri Audi-ETO KC Facebook-oldalán követhetik nyomon!
 


Planétáék az újonc BSE ellen kezdték meg szereplésüket az NB I-ben, majd a második meccsükön a harmadik fordulóból előrehozott meccsen szenvedtek vállalható vereséget a Ferencváros ellen.

A második fordulóban Siófokon nyertek Pásztorék 24-25-re, majd Veszprémben arattak a fiatalok ismét egy gólos győzelmet, ezúttal a Fehérvár ellen.

Az ötödik fordulóban Debrecenbe látogatott a Barabás, ahol szintén győztek Palkóék. Következett a Dunaújváros elleni hazai meccs, ahol is a pár nappal később Ferencvárossal döntetlent játszó újvárosi lányokat 33-28-ra verték Pelczéderék.

A legutóbbi fordulóban jött a második vereség a szezonban, a Kiskunhalas nyert Tóth Eszterék ellen 22-20-ra. A lányok így hét forduló után a két nagy mögött a dobogó harmadik fokán állnak.

Az Audi ETO a Ljubljana elleni sikerrel melegített a derbire, és ezzel a meccsel is készülnek Görbiczék a szlovének szombati győri vendégjátékára.

A találkozó játékvezetői a Bacs József-Bán Tamás kettős lesznek!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi kézisek elnézést kérnek a transzparensek miatt

Az MKB Veszprém elleni rangadón Nagy Lászlót sértő feliratokat helyeztek ki Pick Szeged szurkolók. Tovább olvasom