Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Sikertelen záróforduló

Az első félidő kihagyott helyzetei megbosszulták magukat. A hazaiaknak gólokkal kellett volna nyerni.

Gyirmót - BKV-Előre 1-2

6. p: A fiatal Burányi nagyszerűen ugrott ki középen, de nagy helyzetben a kifutó Stefán kapusba lőtte a labdát. Egy perc múlva Bieder kopírozta le az előző akciót.

25. p: Oross tette ki a labdát Nagy Lászlónak jobb oldalra, ő okosan középre játszott, s a berobbanó Burányi közelről a léc alá vágta a labdát. 1–0.

59. p: Béres J. egyenlített, két hazai védő kísérete mellett közelről lőtt a hálóba. 1–1.

60. p: Pölöskei jó cserének bizonyult, a balösszekötő helyén kilépett, majd közelről a kapuba passzolt. 1–2.

67. p: Granát a kapuval szemben, tizennyolc méterről végzett el nagyszerű szabadrúgást, ám lövése a bal kapufa tövéről pattant a mezőnybe.

Az első félidő kihagyott helyzetei megbosszulták magukat. A hazaiaknak gólokkal kellett volna nyerni.

Hannich Péter: – Amit felépítettünk egész évben, azt két perc alatt leromboltuk.

Rácz László: – Az első félidőben kapusunknak köszönhetően csak egy gólt lőtt a hazai csapat. A szünetben rendeztük sorainkat, ennek köszönhetjük győzelmünket.

-----------------------------------------------------------------

Barcs - Integrál-DAC 3-2

8. p: A jókor érkező Vass lőtt közelről a hálóba. 1–0.

60. p: Herczeg beadását Germán vágta a kapuba. 1–1.

65. p: Márton remek cselek végén a hálóba gurított. 2–1.

68. p: Gyors támadás végén Tolnai bombázott a léc alá. 3–1.

88. p: Kottán szerzett labdát a hazai térfélen, pontos beadását Molnár T. vágta a kapuba. 3–2.

Dárdai Pál: – Jól játszó csapat ellen sikerült nehezen nyerni.

Preszeller Tamás:
– Vereségünk mellett legjobban azt sajnálom, hogy Márton Gáborral egy nagyszerű labdarúgó búcsúzott a pályától.

-----------------------------------------------------------------

BFC-Siófok - MTE 1904  5-1

3. p: Gál passzolt középre, Burkus továbbpörgette a labdát, Laki elől a védők szögletre mentettek.

26. p: Kanta szöglete után Tusori csúsztatta meg a labdát, s az a hosszú sarokban kötött ki. 1–0.

27. p: Gajda egy csellel becsapta védőjét és közelről a hálóba lőtt. 2–0.

34. p: Homonyikot ugratták ki lesgyanús helyzetben, egy csel után Kovács mellett a kapuba lőtt. 3–0.

38. p: Szabó gurított le egy szabadrúgást Kozmérnak, aki azonnal lőtt huszonöt méterről, Hegedüs a felső sarok elől kitornázta a labdát.

48. p: Kecskés kapott egy jó labdát az ötösön belül, majd közelről a rövid sarokba lőtt. 4–0.

52. p: Kecskést ugratták ki a jobb oldalon, középre lőtt, Kovács még hárított, ám Homonyik a lecsorgó labdát a hálóba passzolta. 5–0.

65. p: Mörtel ugratta ki Kertészt a bal oldalon, aki védőjéről lefordult, és a rövid sarokba lőtt. 5–1.

Az MTE ezen a mérkőzésen nem tudott nyerni, ám az egész bajnokságban jól teljesített és így a nyolcadik helyet szerezte meg.

Botos Antal: – Ezt a sikert – vagy hasonlót – szeretném exportálni a megyémnek.

Soós Imre: – Gratulálok a Siófok bajnoki címéhez, mindig ennyi nézőt és sok sikert kívánok az első osztályban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos bajnokok

A diákolimpia országos döntőjét a IV. korcsoportban Kiskunhalason rendezték. Ezen a győri… Tovább olvasom