Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Sikerszéria az utánpótlásnál

Nagyszerűen szerepelnek a Graboplast-ETO utánpótláscsapatai a női kézilabda NB I/B-ben és az NB II-ben egyaránt. Mindkét osztályban a zöld-fehérek gárdája az élről várhatja a tavaszi folytatást.
A másodosztályban első helyezett győriek Róth Kálmán irányításával készülnek és menetelnek a pontszerző hadjáratban. Az első csapatban is szóhoz jutott Mörtel Renáta, Bódi Bernadett és Micskó Zsófia vezérletével a csapat sorra nyerte az őszi találkozókon a mérkőzéseket, s jó esélye van arra, hogy a bajnokság végén is ott legyen az első helyen.
Ez persze a szabályok értelmében még nem jelent feljutást, de már így is elismerésre méltó eredmény.

A felnőtteknél már megismert játékosokon kívül a csapatnak olyan értékei vannak, akik hosszú távon biztosíthatják a megfelelő színvonalú utánpótlást. Ennek bizonyítására elég csak Belső Anett, Temes Bernadett vagy Herr Anita nevét említeni.

Az NB II-es gárda, mely tulajdonképpen a serdülőkorúak csapatának felel meg, a Vasvár csapatával és a másik győri egyesülettel, a VKCSK-val vív nagy harcot a bajnoki címért. A Horváth Lajos által felkészített és irányított gárda ugyancsak tele van tehetségekkel, így duplán biztosított a jövő a győri Graboplast-ETO női kézilabdacsapatnál.
Érdemes megjegyezni a két együttes játékosainak nevét, mert szinte biztosra lehet venni, hogy döntő többségükkel pár év múlva, esetleg felnőtt játékosokként még találkozhatunk.

A Graboplast-ETO kézilabdacsapat utánpótláskerete:
Belső Anett, Koncz Andrea, Szabó Edina, Bognár Adrienn, Miklós Zsanett, Szamoránsky Anikó, Bognár Barbara, Németh Diána, Szamoránsky Piroska, Dobozy Alexandra, Orbán Adrienn, Szekeres Beatrix, Földes Kata, Oross Nilla, Temes Bernadett, Herr Anita, Rezi Zsófia, Hoffmann Kitti, Sárközi Kitti, Kardos Gyöngyi, Smidéliusz Júlia.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyoldalú összecsapáson jutott tovább a MU

"Mostanság a csapat csak úgy feszül a magabiztosságtól" – mosolygott Sir Alex Ferguson, a… Tovább olvasom