Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Sikeres Széchenyi

Legjobb szereplését érte el a Széchenyi ESE kosárlabdacsapata. A cél az NB I/B-be jutás, melyet az egyetem vezetése is támogat.

Remekül szerepelt a Széchenyi ESE férficsapata az NB II-ben. A Gyömörei Tamás irányította együttes az alapszakaszban a harmadik helyet szerezte meg, majd a rájátszásban egyet még javított pozícióján, s második lett. Az egyenes kieséses szakaszban azonban a Bonyhád jóval erősebbnek bizonyult a győri egyetemistagárdánál.

Az edző mindezek ellenére elégedett a gárda szereplésével.
„ Tavaly fogtunk össze a Győri KC-vel, hogy egy ütőképesebb felnőttegyüttes álljon ki a bajnokságban, míg a GyKC-nál inkább az utánpótlás-nevelés kapna nagyobb hangsúlyt. Az együttműködés az első év után sikeresnek tűnik.

A bajnoki szereplés a várakozásoknál jobban sikerült, előtte ugyanis a Széchenyi csapata még nem volt második. A Bonyhád elleni meccs azonban azt is megmutatta, hogy a komolyabb célokhoz, vagyis az NB I/B-hez igazolásokra van szükség. A jobb eredmény ugyanis már nem az edzések számától függ. Ilyen különbséget heti plusz két edzéssel már nem lehet behozni, minőségi játékosokra van szükség."

Hogy pontosan kikre, arra is megvan az elképzelés. Várhatóan visszatér a csapathoz Mátis Péter, aki irányítóként lehet a Széchenyi hasznára, s ugyancsak erre a posztra jelölt az NB I/B-s Sárvár játékosa, aki a győri egyetemen szeretné folytatni tanulmányait.

Nagy kérdés az is, hogy az esetleges feljutást vállalná-e az egyetem. A jelen állás szerint az NB I/B ilyen akadályokba nem ütközne.
„ Az egyetem vezetése támogatja a célok elérését, noha tény, a jelenlegi költségvetés többszörösére lenne szükség. Persze azért az ingyenes csarnokhasználat jelentősen csökkenti a kiadásokat. A lényeg, hogy előbb érjünk oda a feljutáshoz, minden máson ráérünk ezután gondolkozni."
Felső sor: Barthalos István, Barta Zsolt, Molnár Gábor, Vesztergom Zoltán, Bácsi András, Deáki Dávid.

Alsó sor: Gyömörei Tamás edző, Németh Balázs, Cseh Gergely, Buglyó Richárd, Kabács Zoltán, Srankó Zsolt, Hoffmann Gergely technikai vezető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabó Ottó is aláírt Sopronban

A legutóbb az MTK-ban szereplő Szabó Ottó aláírt a Matáv Sopronhoz. Több játékost is tesztel a… Tovább olvasom