Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Sikeres premierben reménykednek

Az élvonal mellett a hétvégén kezdetét veszi a bajnoki pontvadászat az NB II Hummel-csoportjában is, ahol az elmúlt évi NB III-as bajnok Gyirmót mellett az Integrál-DAC is ebben az osztályban szerepelhet.

Mezőfalva–Gyirmót. Bár a kitűzött munkát elvégezték, Horváth László edző szerint rövid volt a négyhetes felkészülési idő, mivel a nagy játékosmozgás miatt egyes csapatrészek munkáját újra kell csiszolni. A nyár folyamán eltávozott Vollai, Segovits, Horváth Sz. és Osváth, míg a helyükre az ETO FC-től öt fiatal játékost igazoltak (Gángó, Szpevár, Németh I L., Füsi, Horváth R.). Mellettük visszatért Csornáról László Tihamér is.

– Szeretnénk sikeres rajtot venni – mondta az edző. – Kíváncsian várom, hogy fiatal csapatunk mire lesz képes a magasabb osztályban.
A hétvégét illetően nem számíthat az edző a sérült Szpevár, illetve a beteg Bieder és Bognár játékára. A tervezett összeállítás így a következő lesz: Gángó – Tóth A., Pék, Szabó Cs., László (Szekeres), Füsi, Németh I L., Horváth R., Polyák, Korsós, Tóth N.

Integrál-DAC–Pénzügyőr. Rövid, de intenzív felkészülésen vannak túl a nádorvárosiak. Az átigazolás vége felé derült csak ki, hogy indulhatnak az NB II-ben, de örömmel vállalták ezt a kihívást, a két év alatti két osztályváltást.

– Sajnos, az új igazolásaink közül többen sérülten érkeztek hozzánk, de bízunk a tehetségükben és abban, hogy minél előbb utolérik magukat, játékukkal igazolják választásunk lehetőségét – mondta Horváth Dénes edző.

Több mint húsz éve már, hogy bajnoki mérkőzésen fővárosi csapatot fogadhattak a DAC-pályán. Az ETO-ból kölcsönbe érkező Oross M. biztosan bemutatkozik az NB II-es hazai premieren. Máté Sz. még könnyített edzéseket végez, Varga J., Tóth és Vados kisebb sérülése miatt hiányzik, így a kezdőcsapat többi tagja az NB III-ban már bizonyított régi játékosokból kerül ki, mely várhatóan a következő lesz: Kocsis – Lakatos, Reizer, Keszei, Ladiszlaidesz, Segovits, Fajkusz, Gollovitzer, Tamási, Oross, Czetti.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vereség ellenére továbbjutott a Fradi

A labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtező fordulójában a Fradi az idegenbeli 3–2-es siker… Tovább olvasom