Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Sikeres évet zártak

A közelmúltban tartotta évadnyitó ünnepségét az SVSE teniszszakosztálya, melyen a tavalyi év legjobbjait is köszöntötték.

Az évadnyitón először Úr Csaba vezetőedző értékelte a 2005-ös évet. Úr Csaba beszámolójában elmondta, két munkatársával, Szemerits Gáborral és Mészáros Andrással együttműködve új színeket vitt a munkába, mert úgy gondolta, a rendkívül fárasztó és időnként monoton edzéseket élvezetesebbé kell tennie.

Ennek jegyében márciusban edzőtábort szervezett versenyzőinek Pécsett, mindenki egyéni edzésterv alapján dolgozott. Új berendezéseket is vásároltak több mint félmillió forint értékben. A soproniak részt vettek az osztrák téli kupa versenyein, elindították a férfi-csb programját. Az eredmények nem is maradtak el, a vidék korosztályos bajnokságának legjobbjai lettek a soproni klub teniszezői, hiszen hat arany-, hat ezüst- és négy bronzérmet szereztek.
A női szuperligában az újonc soproniak végül az ötödik helyet szerezték meg (Dorn, Süllyös, Csontos, Seregély, Jani, Baán, Babos, Mejszter, Somogyi, Vránich).

A nemzetközi eredmények sorából kiemelkedik Babos Tímea csapatversenyben szerzett Európa-bajnoki címe, ezt a győri Mikó Zsófiával együtt érte el. Tímea ezenfelül elnyerte a Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója címet is.

Részt vettek a soproniak az angliai Coventryben a nemzetközi diákjátékokon is, ahol Kovács Zoltán az egyéni versenyben második lett, Jani Réka pedig bronzéremmel tért haza a szigetországból. Rajtuk kívül rendkívüli tehetségnek számít még a 14 esztendős Sziklai Kristóf is.
Úr Csaba beszámolója végén megemlítette, a szakosztály már hosszabb ideje szeretné, ha épülne a Lövér körúti pályán klubház kiszolgálólétesítményekkel, majd megköszönte a bázisszervek, az egyesület és a szülők segítségét, s hozzátette: reméli, az idei esztendőben sikerül felülmúlni a tavalyi eredményeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Örömjátékkal

Az első percekben felváltva potyogtak a kosarak. A negyedik perctől rendezték védekezésüket a mieink… Tovább olvasom