Kisalföld logö

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 4°C | 15°C Még több cikk.

Sikerek vízen és szárazon

A győri kajak-kenu elismertségét jelzi, hogy képviselői meghatározó szerepet játszanak a sportág országos vezetésében.
A GYVSE versenyzőitől idén is érmeket várnak a nagy versenyekről. A Kisalföld is beszámolt róla (március 26. ), nemrégiben tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Kajak-kenu Szövetség.

Ezen egyhangú szavazással választották újra többek között dr. Baráth Etele elnököt és a győri Kadler Gusztáv általános alelnököt, Sztanity László, a GYVSE vezetőedzője pedig ismét az elnökség tagja lett. „Nagy öröm és egyben megtiszteltetés a számomra az újraválasztásom – mondja Kadler Gusztáv.

– A személyes sikeremen túl azonban fontosabbnak tartom, hogy a győri kajak-kenu még egy taggal képviselteti magát a sportág vezetésében, továbbá az itt végzett munka színvonalát mutatja, Borsodi Géza személyében mi adjuk a maratoni, Weisz Róbertében az ifjúsági szövetségi kapitányt.

"Erőltetett menetelés kezdődik idén kajak-kenuban, ugyanis az elkövetkező három esztendőben évente egy-egy nagy versenynek ad otthont az ország. Szegeden ebben az évben ifjúsági, jövőre felnőtt-világbajnokságot rendeznek, Győr pedig 2007-ben maratoni vb házigazdája lesz.

Az idei esztendő egyébként minden tekintetben sűrű lesz a versenyzők számára, hiszen sík vízen és maratonon is tartanak világbajnokságot és kontinensviadalt is. „A terveink szerint mindegyik nagy eseményen lesz győri kajakos, illetve kenus és úgy gondoljuk, ha már ott vannak, legalább egy-egy érmet haza is hoznak az EB-kről és a vb-kről. Válogatottjaink – Kammerer Zoltán, Benkő Zoltán, Kadler Viktor, Salga István és a fiatalok – a vetélytársakhoz hasonlóan meleg égövi edzőtáborokban készülnek.

Az ifjak közül különösen a kenusoktól, azon belül is Nagy Pétertől várok kiugró eredményt ebben az évben. "Május közepén újfent Győrött rendezik meg a maratoni magyar bajnokságot, amelyen a hagyományoknak megfelelően, házigazdához méltóan szeretnének szerepelni.

„Anyagilag most a korábbinál is nehezebb helyzetben van a szakosztály, mert egy jelentős szponzor kiesett a sorból, de bízunk benne, segítséggel időközben sikerül majd áthidalni a nehézséget. A versenyzők is megteszik a magukét ebben a tekintetben is, hiszen a legjobbak évente új hajót kapnak a gyártótól, a régit pedig a szerződés szerint ők maguk értékesíthetnék. Salga, Benkő és a fiam idén sem élt ezzel a – két-háromszázezer forintot jelentő – lehetőséggel, hanem a hajóját térítésmentesen átadta a szakosztálynak.

Azt hiszem, ez jól példázza a nálunk kialakult szellemet. "A sportág nemzetközi helyzetéről szólva az alelnök elmondta: rendkívül kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a világbajnoksá-gokon már több mint százharminc ország versenyzői rajtolnak. Különösen a tengerentúli és óceániai kajakosok, kenusok törtek előre, úgy tűnik, egyre nehezebb lesz megőrizni a megszokott magyar eredményességet. Lemondani azonban nem akarnak róla. Salga Istvánéktól érmeket vár a hazai szövetség újraválasztott győri alelnöke.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország - Bulgária 1-1

A hazaiak megfontoltan szövögették támadásaikat, ezek azonban nem voltak veszélyesek, így végül a magyar labdarugó- válogatott 1-1- es döntetlent játszott Bulgáriával, a világbajnoki selejtező 8. csoportjában. Az egy ponttal csökkent ugyan, de azért megmaradt Lothar Matthäus együttesének a továbbjutási
esélye. Tovább olvasom