Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Sikeredző és dalszövegíró

Rátgéber Lászlót, a MiZo-Pécsi VSK szakvezetőjét Európa egyik legjobb edzőjeként emlegetik.

Rátgéber László
Rátgéber László neve még azoknak is ismerős lehet, akik nem igazán érdeklődnek a női kosárlabdasport iránt. A szakemberek Európa legjobb edzői között tartják számon a MiZo-Pécsi VSK trénerét, aki egy évtizedig a magyar válogatottat is irányította. Legutóbb nyolcadik alkalommal vezette bajnoki címig a baranyai gárdát. A nyolc Magyar Kupa-siker mellett a nemzetközi porondon is bizonyítottak a mecsekaljai kedvencek, hiszen az Euroligában három alkalommal is a legjobb négy közé jutottak. A szakvezető csapata vasárnap Győrött játszott bajnoki mérkőzést a Rába Quelle Veritas Foton ellen, majd a prágai utazásig lévő időt is a városban töltötte.

A váltás remek döntés volt

A tréner a találkozó után elmondta: meglepte az az igazi kosárlabda-hangulat, amely a győri csarnokban fogadta. Szerinte a sportág gazdagabb lett az új együttessel. A Kisalföld érdeklődésére hozzátette:
– Az egykori Soproni Postás a magyar kosárlabda nagy értéke volt. Szijjártó Péternek köszönhetően Győrbe tette át a székhelyüket, amely remek húzásnak bizonyult, hiszen mint a nézőszámok is mutatják, a városban érdeklődnek a csapat iránt. Ráadásul a sportághoz értő és az iránt érdeklődő közönség van, amelyet vasárnap este én is megtapasztalhattam. Sportszerűen szurkoltak és elismerték, megtapsolták az ellenfél remek megoldásait is. Az együttes ugyan nem üti meg az élvonal felső szintjét, de ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogyan épülgetett az alakulat. Győrött egyébként korábban csak átutazóban jártam. Gyerekkoromban a Duna mellett nőttem fel, a folyó itt is ugyanolyan gyönyörű, mint ott volt.

– Felajánlották önnek a szerb női válogatott kispadját. Döntött már?
– A felkérés minden kétséget kizáróan nagyon megtisztelő, folyamatosan tárgyalunk, de csak akkor fogadom el, ha a szerbek minden tekintetben meg tudnak győzni. Elsősorban saját magammal és a családommal kell megbeszélnem a dolgot. A magyar válogatott kispadját többek között azért hagytam el, hogy több időt tudjak tölteni a családommal.

Idegenlégiósokat irányít

– Ha már a kapitánykérdésnél tartunk. Február tizenötödikén Győrött rendezik az All Star női kosárgálát az egyetemi csarnokban. A válogatott az idegenlégiósok gárdájával találkozik. Elvállalja az utóbbi csapat irányítását?

– Kellemetlen érzést okoz ez nekem, hiszen tíz évig irányítottam a női nemzeti csapat munkáját. A vasárnapi meccs hangulata azonban meggyőzött arról, hogy érdemes elvállalnom a feladatot, ezért igent mondok a szervezőknek. A gálákra történő felkérést amúgy is udvariatlanság lenne visszautasítani. Bízom benne, hogy telt ház előtt a kosárlabda valódi ünnepe lesz a győri esemény.

– Az Euroligában két alkalommal is bronzérmesek voltak. A mostani sorozatban a végső győzelemre is esélyesnek tartja csapatát?
– Én már azt is szenzációs eredménynek tartom, hogy ekkora költségvetéssel három alkalommal is sikerült bejutnunk a legjobb négy közé. Száznyolcvan-kétszáz millió forintból gazdálkodunk, az álmunk pedig kétszázötvenmillió. Az ellenfeleink költségvetése ötszázmillió és egymilliárd forint között váltakozik. Mi nem tudunk sztárjátékosokat igazolni, ráadásul nyáron meggyengültünk. Egyéni elismeréseket is kaptak a játékosaink, gondoljunk csak Iványi Dalmára, akit az Euroliga negyedik legjobb kosarasának választottak. A fiatalok pedig tehetségesek és nagyon sokat fejlődtek.

Hiányzik az összefogás

– Lát esélyt arra, hogy egyszer a magyar női kosárlabda-válogatott is olyan sikereket ér el, mint a kézilabdázók?
– Nagyon kevés olyan magyar kosárlabdázó van, akik meghatározó játékosok lennének egy

európai élcsapatban. Iványi Dalma vagy Béres Tímea ilyen. Sajnos komoly problémák vannak az utánpótlásképzés terén és nincsenek magas lányok, pedig úgy gondolom, hogy nem rosszabbak, mint a külföldi társaik, ugyanúgy megvan bennük a kellő fegyelem, tisztelet és alázat. Ezt elhihetik nekem, hiszen nagyon sok nemzetiségű játékossal dolgoztam már. Hiányzik viszont az összefogás, a klubérdekek sokkal fontosabbak, mint a válogatotté, ezt én is tapasztaltam. A kézilabdában például több példa is van a honosításra. Véleményem szerint vezetői krízis van Magyarországon, a játékosok túlfizetettek. A következő Európa-bajnokságon szerintem már mi is szóhoz jutunk.

– Talán kevesen tudják önről, hogy szabadidejében angol dalszövegeket ír. Honnan jött az ötlet?

– Lovasi András, a Kispál és a Borz együttes vezetője jó barátom, már többször felléptem vele. Neki van egy Kiscsillag elnevezésű hobbizenekara. Lovasiról tudni kell, hogy angolul is énekel ugyan, de nem beszéli a nyelvet. Szürrealista angol szövegeket írok, az a tervünk, hogy Londonban fogunk zenélni, gazdagok leszünk és kiülünk az Orfűi-tó partjára. Persze ez csak vicc. Az igaz viszont, hogy korábban basszusgitároztam és a zenekar Jávor Pál című dalát én írtam.
– Pécsett köztiszteletben álló ember. Ha jól tudom, akkor ennek kézzelfogható jelei vannak a mindennapi életében...
– A sikerek hatására példaképe lettem a pécsi fiataloknak, igyekszem ennek megfelelően élni. De nem szeretem, ha kivételeznek velem. Egy vagyok közülük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A belügyminiszter is segít Zavadszky Gábor családjának

Mint ismeretes, gőzerővel folyik a tragikus körülmények között elhunyt Zavadszky Gábor emlékére… Tovább olvasom