Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Sikátor: futással emlékeztek a kalapácsvetőre

Különleges és egyben hagyományteremtő futóversenyt rendeztek a sikátori falunapon
A résztvevőknek pontosan kimérten 73 métert és 76 centimétert kellett megtenniük a délutáni hőségben.

A programot a helyi illetékességű Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör szervezte, ami egyben magyarázatot is nyújt a megteendő távra, amely centire azonos a névadó olimpiai bajnok kalapácsvetőnk egyik kiemelkedő teljesítményével, az 1968-ban elért második világcsúcsával.

Az ötletgazda ezúttal is dr. Printz János, a kör elnöke volt, aki felelevenítette, hogy kezdetben az ókori olimpiai játékokon is csak egy futószámból állt a műsor, amely az ottani stadion 192,27 m-es pályájának egyszeri minél gyorsabb megtételét igényelte.

A sikátori rendezvény annyiban különbözött az antik mintától, hogy a küzdelmekben mindkét nem képviselői részt vehettek, mégpedig több kategóriában.

Vighné Kemény Teréz polgármester az eredményhirdetés során végül tíz, erre az alkalomra készült szép érmet adott át az egyes futamok győzteseinek, de jutott ebből az elismerésből a legfiatalabb és a legidősebb rajthoz állóknak, s még vigaszdíjra is gondoltak a szervezők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úszás: hat számban hat medál

A közelmúltban Miskolcon rendezték meg az úszók országos gyermekbajnokságát. Tovább olvasom