Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

Sérüléshullám az újoncnál

Újoncként a 11. helyen áll a 13 csapatos mezőnyben a Győrújbarát-KapsVill együttese.

A szezon elején példátlan sérüléshullám söpört végig a csapaton. A csapat célja változatlanul a bentmaradás. Az NB II tavalyi megnyerése után nehezen rázódott bele a magasabb osztályba a Győrújbarát-KapsVill együttese. Joósz Attila gárdájának szerencséje sem volt, hiszen a szezon elején több kulcsember is sérülés miatt dőlt ki a sorból.

Horváth Marianna például egyetlen meccsen sem tudott pályára lépni, s Nagy Anikó is mindössze egy találkozó erejéig állt a csapat rendelkezésére. Menet közben térdszalagszakadás miatt Gerebenics Júliára sem lehetett számítani – ő abba is hagyja a játékot –, míg Molnár Bea bokaszalag-szakadás miatt hagyta ki a szezon második felét. A csapat gerincéből tulajdonképpen a két kapus és Kovács Adrienn maradt meg.

A hiányzókat a fiataloknak kellett pótolni, akiknek viszont időre volt szükségük, hogy megszokják a bajnokság iramát. Ennek ellenére a gárda a kezdeti nehézségeket leküzdve a minimális céloknak megfelelően szerepel: a pontvadászat felénél nincs kieső helyen.
Ami a jövőt illeti, a sérültek közül Nagy és Molnár visszatérhet a felkészülés kezdetére. Emellett igazolásokat is tervez a klub, az már biztos, hogy Gartner Andrea a Győrújbarátban folytatja szereplését. P több poszton is bevethető játékos, akire nagy szüksége van az együttesnek.

A csapat heti négy edzéssel és edzőmérkőzésekkel készül. Februárban hagyományosan megrendezik a KapsVill-kupát, mely a főpróbát jelenti majd a február 25-i tavaszi rajtra. A klubnál remélik, hogy a tavasz valamivel fényesebb lesz majd, mint az ősz, s sikerül előbbre lépniük a jelenlegi pozícióból.
A terv továbbra is a biztos bentmaradás, mely az ősz alapján azért nem tűnik reménytelen vállalkozásnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól kezdtek a győri motorosok

Nem kezdte rosszul az újonc Varga Ákos és Nagy Péter a Dakar-ralit. A két győri fiatalember a prológ és az európai szakaszok után az első százban tanyázik. Sőt, Varga kifejezetten jól ment, hiszen összetettben jelenleg a harmincharmadik. Nagy valamivel hátrábbról folytathatja a versenyt, mely mától már Afrikában halad tovább, ő jelenleg a kilencvenedik. Tovább olvasom