Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Selymes Tibor sorsa még bizonytalan

Sopronban a klub többségi tulajdonosa azt a Selymes Tibort kérte fel Csank János utódjának.

Az MLSZ és a liga ragaszkodik ahhoz, hogy a hazai bajnokságban csak azok az edzők ülhessenek a kispadra, akik elvégezték a szövetség által szervezett UEFA-rendszerű tanfolyamot. Úgy tudjuk, ezzel a rendelettel a szövetség a szakmai munkáját az európai szabályokkal, törvényekkel és gyakorlattal szeretné összhangba hozni. Érdekesség, hogy bármennyire is értékes lehet egy a Testnevelési Egyetemen szerzett edzői diploma, egyelőre az Európai Unió egyetlen országában sem fogadják el, még serdülőcsapatok edzői esetében sem.

Az FC Sopron frissen kinevezett szakvezetője, Selymes Tibor nem rendelkezik pro lincenccel, a Székelyföldön született szakvezető, ahogy azt a Kisalföld tegnapi számában már megírtuk, a tanfolyamot a tervek szerint a jövő tavasszal kezdi el.

Szerettük volna megtudni, hogy Selymes Tibor ezek után leülhet-e a Sopron hétvégi bajnoki találkozóján a kispadra, ezért felhívtuk az MLL illetékeseit. A liga szervezési osztályának vezetője, Margitai Zoltán elhárította érdeklődésünket. Az ügyben nem érkezett hivatalos kérelem a ligához, különben sem nyilatkozhat a licencekkel kapcsolatban.
Úgy tudjuk, a liga nemrég egy levelet postázott a soproni egyesület címére, amelyben felhívta a futballklub vezetőinek figyelmét a kialakult helyzetre. Ezt a levelet Diósgyőrbe is elküldték, ahol a csapat hasonló cipőben jár, ugyanis a kiszemelt edző, Zoran Kuntics sem rendelkezik a megfelelő papírokkal.

Ugyanakkor Gőbl Gábor, az FC Sopron ügyvezetője elmondta, a klub tegnapi beadványában azt kérte a ligától, fogadja el Selymes szerződését azzal a feltétellel, hogy az őszi idény hátralévő részében már csak néhány mérkőzés van hátra, 2006 februárjáig pedig valamely országban – az edző öt nyelven beszél, így ez nem jelenthet gondot számára – elkezdi a pro licences tanfolyamot.

Gálhidi György lehetséges utódja, Zoran Kuntics egyelőre kérdéses, hogy Belgrádban szerzett edzői papírjaival munkát vállalhat-e a magyar élvonalban.

– Találkoztam Sallói Istvánnal és Bereczky Istvánnal, a diósgyőri klub ügyvezetőivel, és beszéltünk arról, hogy elvállalnám-e a csapat mellett az edzői teendőket – nyilatkozta a Borsodi Online-nak Zoran Kuntics. – Szerződést azonban nem írtunk alá, nem azért, mert nem szeretnék már most munkába állni, hanem azért, mert nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni a diósgyőri klub vezetőit.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályára lépett a WBA tartalékcsapatában Gera Zoltán

Az előzetes terveknek megfelelően hétfőn este egy félidő erejéig már pályára lépett Gera Zoltán a… Tovább olvasom