Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Segítenék az ETO-t

Meglátogatta a Győri ETO FC-t Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár.
 A találkozás fő célja a társaságiadó-kedvezmény sporttámogatásának felhasználása, valamint a jövőbeli tervek megbeszélése volt.

„Minél több sportot és egyesületet szeretnénk támogatni a taopályázat keretein belül, hiszen a sport az egyik legjobb módja, hogy fizikailag és mentálisan is egészséges felnőtteket neveljünk a fiatalokból – kezdte mondandóját a sajtótájékoztatón Kiss Norbert, majd hozzátette: – Ezért fontos, hogy minden feltételt biztosítsunk azoknak a fiataloknak, akik profi labdarúgókká akarnak válni."

A helyettes államtitkár azt is elmondta, úgy érzi, könnyebben megy az együttműködés, ha személyesen is találkoznak a felek: „Azért vagyok itt, hogy betekintést nyerjek a gimnázium és a kollégium mindennapi életébe. Konzultáltunk arról, miként tudnánk segíteni az ETO-t. Ennek eredménye majd pár hónap múlva fog látszani. Szeretnénk a gyerekeket eljuttatni az első labdaérintéstől egészen a profi karrierig" – folytatta Kiss Norbert.

„A Fehér Miklós Gimnáziumban azonkívül, hogy focizni tanítjuk a gyerekeket, figyelünk arra is, hogy azok a fiatalok is megállják a helyüket az életben és az ETO-család tagjai maradjanak, akik nem lesznek sztárfocisták. Az egyik fő célunk, hogy a magyar labdarúgás érdekeit segítsük" – tette hozzá Vincze Ottó, az ETO klubigazgatója.
„Bármikor Győrbe jöttem, azt éreztem, hogy itt az emberek nagyon szeretik a focit és szeretnék, hogy tele legyen a stadion. Az ETO-szív ugyanúgy dobog, mint a nagy korszakok alatt" – zárta Kiss Norbert.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női labdarúgás - Kiütötték Győrben a Vidit

Az NB II Nyugati csoport 11. fordulójában kiütéses győzelmet ért el az ETO a Videoton ellen. Tovább olvasom