A SEAT SZESE Győr az A csoportban kapott helyet az UMMC Jekatyerinburg (orosz), a Ros Casares (spanyol), a Bourges Basket (francia), az USK Praha (cseh), a Galatasaray (török), az Aistes Kaunas (litván) és a Lotos Gdynia (lengyel) mellett. A zöld-fehéreket egyből bedobták tehát a mély vízbe, hiszen három korábbi Euroliga-győztes csapattal – Jekatyerinburg, Ros Casares, Bourges – is össze kell csapniuk. Érdekesség, hogy a valenciai Ros Casaresbe igazoló Honti Kata első külföldi szezonjában ellenfélként rögtön visszatér Magyarországra.
– Nagyon kemény csoportba kerültünk, azt hiszem, szakmailag tudunk profitálni ezekből a mérkőzésekből. Várhatóan világklasszisok sora érkezik Győrbe ellenfélként. Török Zoltán kollégám pénteki harcos helytállásnak köszönhetően az idei költségeink nem sokkal haladják meg a tavalyi Európa-kupás kiadásainkat, mivel a FIBA idén valamivel magasabb összeget oszt szét a részt vevő csapatok között – értékelt röviden Fűzy András társadalmi elnök.
Soproni menetrend
Október 12., 18 óra: Uniqa-Sopron–Tarbes. Október 19., 18 ó: Uniqa-Sopron–Orenburg. Október 26., 18 ó: Uniqa-Sopron–Salamanca. November 2., 20 ó: Fenerbahce–Uniqa-Sopron. November 9., 18 ó: Uniqa-Sopron–Polkowice. November 17., 20.30 ó: Schio–Uniqa-Sopron. November 30., 20.30 ó: Tarbes–Uniqa-Sopron. December 7., 19 ó: Orenburg–Uniqa-Sopron. December 14, 20.30 ó: Salamanca–Uniqa-Sopron. Január 11., 18 ó: Uniqa-Sopron–Fenerbahce. Január 18., 17.45 ó: Polkowice–Uniqa-Sopron. Január 25., 18 ó: Uniqa-Sopron–Schio. |
Az Uniqa-Euroleasing Sopron a héttagú B csoportban szerepel, ellenfelei a címvédő Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol), a Fenerbahce (török), a Beretta Famila Schio (olasz), a Nagyezsda Orenburg (orosz), a GB Tarbes (francia) és a CCC Polkowice (lengyel) lesznek. A Salamanca és a Fenerbahce kiemelkedik a csoportból, a többi együttes azonban várhatóan nagy harcot vív egymással.
– Az Euroliga címvédőjével egy csoportba kerülni és ellenük játszani mindig óriási megtiszteltetés. Rendkívül kiegyenlített a csoportunk, amiben a harmadiktól a hetedik helyig bármi megtörténhet. Az elmúlt évek során megtanultam, hogy a sorsolás pillanatában ennél többet nem érdemes mondani – fogalmazott Török Zoltán ügyvezető.
Győri menetrend
Október 13., 18 óra: SEAT SZESE Győr–Ros Casares. Október 20., 18 ó: SEAT Győr–Gdynia. Október 26., 20 ó: Bourges–SEAT Győr. November 3., 18 ó: SEAT Győr–Galatasaray. November 9., 19 ó: Kaunas–SEAT Győr. November 17., 18 ó: SEAT Győr–Praha. November 23., 19 ó: Jekatyerinburg–SEAT Győr. November 30., 20.30 ó: Ros Casares–SEAT Győr. December 8., 18 ó: Gdynia–SEAT Győr. December 15., 18 ó: SEAT Győr–Bourges. Január 11., 20 ó: Galatasaray–SEAT Győr. Január 19., 18 ó: SEAT Győr–Kaunas. Január 25., 18 ó: Praha–SEAT Győr. Február 1., 18 ó: SEAT Győr–Jekatyerinburg. |