Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Schumacher: üldözőből üldözött

Michael Schumacher nyerte a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság 16. futamát.

A hatodik pozícióból indult  Michael Schumacher nyerte a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság tizenhatodik  futamát, a sanghaji Kínai Nagydíjat. A második helyen a címvédő spanyol Fernando Alonso végzett.
Sikerével Schumacher két futammal a zárás előtt átvette a vezetést Alonsótól, mert bár jelenleg mindkettőjüknek 116 pontja van, előbbi több győzelmet (7–6) aratott az idény során.

A szombati időmérő edzéshez hasonlóan vizes pályán kezdték meg a körözést a versenyzők, az eső mintegy fél órával a rajt előtt állt csak el. Az élen Alonso repülőrajtot vett és már az első néhány kör alatt tetemes előnyre tett szert riválisaival szemben. M. Schumacher maradt a hatodik helyen. A német a kilencedik körben kezdte meg a felzárkózást: lehagyta Barrichellót, majd Buttont is.

Az élcsoport tagjai közül először Räikkönen ment ki a bokszba, de mint később kiderült, a tankolás feleslegesnek bizonyult, hiszen két  körrel később az autója motorja „megadta magát". M. Schumacher a 21. körben ment ki, üzemanyagot igen, új gumikat azonban nem kapott. A Renault más taktikát választott: egy körrel később az élen álló Alonso gépén lecserélték az abroncsokat, a második helyezett Fisichella ugyanakkor – bár kiment a bokszba – régi gumijaival száguldott tovább.

Miközben az aszfalt fokozatosan száradt, féltávnál az egyre lassuló Alonso vezetett, majd Fisichella és M. Schumacher következett, ez a trió egy bolyban haladt, a többiek messze leszakadva követték őket. A 29. körben előbb az olasz, majd a német is elment a spanyol mellett, utóbbit láthatóan nem a körülményeknek megfelelő gumikkal látták el, így csak küszködött.

Alonso autóján a 35. körben állítottak a szerelők, de a kényszerpihenő miatt csak a hatodik helyre tudott visszatérni. Az élen Fisichella és M. Schumacher vívott ádáz csatát egymással. A hajrához közeledve – a már szinte teljesen száraz pályán –, a 40. körben előbb a német, majd az olasz is kereket cserélt, s a korábban váltó M. Schumacher a már felmelegedett gumikkal megelőzte Fisichellát. Eközben Alonso a harmadik helyre jött fel.

A 47. körben a spanyol lehagyta csapattársát, ezzel felküzdötte magát a második pozícióba. Az utolsó körökben elkezdett szemerkélni, majd esni az eső, a helyzet az élcsoportban már nem változott.
A szezon végén visszavonuló német szupersztár pályafutása 91. futamgyőzelmét szerezte meg.
Jogos Michael Schumacher öröme, újabb sikerével ugyanis befogta Alonsót.


Végeredmény, állások

Kínai Nagydíj (56 kör, 305,066km):

1. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:37.32,747 ó;
2. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 3,121 mp hátrány;
3. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 44,197 mp h.;
4. Jenson Button (brit, Honda) 1.12,056 p h.;
5. Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes) 1.17,137 p h.;
6. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1.19,131 p h.;
7. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 1.31,979;
8. Mark Webber (ausztrál, Williams) 1.43,588 p h.

Pilóták:

1.  M. Schumacher 116 pont – hét futamgyőzelem,
2.  Alonso 116 – hat  futamgyőzelem,
3.  Fisichella 63,
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 62,
5. Kimi Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 57,
6. Button 45,
7.  Barrichello 28,
8. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 26.

Konstruktőrök:

1. Renault 179 pont,
2. Ferrari 178,
3. McLaren-Mercedes 101,
4. Honda 73.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torlódnak a németek

Az elit labdarúgó-bajnokságok közül az angolban nyert a Manchester United és az Arsenal, a… Tovább olvasom