Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Schumacher nyolcszoros világbajnok lehet

Michael Schumacher a 2005-ös szezonban immáron nyolcadik világbajnoki címéért száll majd ringbe olyan kemény ellenfelekkel szemben, mint például Kimi Räikkönen, aki újból megmérkőzik az elsőségért.
Két másik németet összehasonlítva pedig Ralf Schumachert esélyesebbnek tartják a cím elnyerésében, mint Nick Heidfeldet. Ezen eredmények egy reprezentatív felmérés alapján születtek, melyet az Abo-TV Premiere készíttetett az ausztráliai szezonrajt megkezdése előtt.

Már az első nagydíj előtt a németek többsége biztosan úgy véli, hogy Michael Schumachert most sem lehet majd megállítani. A megkérdezettek 93 százaléka gondolja azt, hogy ismét világbajnok lesz a Ferrari pilótája. A "Schumi-vadászok" táborát a finn Kimi Räikkönen kezdi (24 százalék), majd Ralf Schumacher (23 százalék), Rubens Barrichello (23 százalék) és Juan Pablo Montoya (21 százalék) folytatja. Ők négyen kapták a legtöbb szavazatot. Nagy meglepetésre Fernando Alonsora és Jenson Buttonra kevesen tették le voksukat. A megkérdezettek mindössze három-négy százaléka véli úgy, hogy megszerezhetik az idén a bajnoki címet.

Ennél nagyobb arányt ért el a Ferrari istálló a konstruktőri világranglistát illetően. A válaszadók több mint háromnegyede (76 százalék) biztos abban, hogy a Scuderia Ferrari megvédi bajnoki címét. A második helyen a McLaren-Mercedes (8 százalék) végzett a hat százalékot elérő Williams-BMW előtt.

(Forrás: F1hírek)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bozóky Imre maradt az elnök

A korábbi elnök, dr. Bozóky Imre maradt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Az elnökség tagjai közé bekerült Horváth Cs. Attila, a megyei szövetség első embere és Klement Tibor, az ETO FC ügyvezetője. A Matáv igazgatója, Gőbl Gábor a felügyelőbizottság tagja lett. Az új elnökség egy héttel elhalasztotta a bajnoki
rajtot. Tovább olvasom