Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Schumacher nyerte a Malajziai Nagydíjat

Ha nem is az Ausztrál Nagydíjon tapasztalt fölénnyel, de Michael Schumacher nyerte a Malajziai Nagydíjat a Formula-1-es világbajnokság második futamát, Sepangban. Baumgartner Zsolt végig az autó egyensúlyproblémáival küszködött.

Már a rajt előtt eldőlt, hogy a rajtrácsról csak 19 autó indul, mivel Giorgio Pantano autóját az időmérőt követő motorcsere után fel is tankolták, ezért csak a boxutcából vágott neki az 56 körös versenynek. A sepangi pálya égboltján fekete fellegek gyülekeztek és a rajt szemerkélni is kezdett, így fordulhatott elő, hogy Kimi Räikkönen sokak megdöbbenésére már a felvezető körben megpördült. A Mclarenes azonban összeszedte magát és autóját és a többiekkel együtt gond nélkül felsorakozott a rajtrácsra.

A piros lámpák kialvásánál a második helyen álló és néhány másodpercig úgy is maradó Mark Webber okozott némi ijedtséget, de lassan felvette a többiek ritmusát, ekkor azonban már a tizedik hely környékén találta magát Fernado Alonsóval és Szato Takumával együtt. Róluk ellentétes előjellel kell megemlékezni, hiszen a 19-18. helyről "katapultáltak" egészen a középmezőnybe. Baumgartner Zsolt szokás szerint szépen elrajtolt, kimaradt a tülekedésből és az első körökben a 19. helyen haladt Pantano előtt. Az élen Michael Schumacher, Barrichello, Montoya, Räikkönen, Button, Trulli és Coulthard sorrend alakult ki, ám Trulli és Button körönként többször is helyet cserélt.

Az eső a pálya egy részén továbbra is szemerkélt, és kissé csúszóssá varázsolta az aszfaltot. Barrichellót meg is tréfálta egy ponton, így Montoya és Räikkönen is a brazil elé került, sőt a kolumbiai még a vezető Schumacherre is felzárkózott. Közben folytatódott Webber vesszőfutása: az 5. körben Ralf Schumacherrel vívott küzdelem során ugyanis egy jobb hátsó defekt miatt a boxba, és az utolsó helyre kényszerült, sőt a kiállás során túllépte a megengedett sebességhatárt, amiért áthaladásos büntetést is kapott.

Az élen haladók közül elsőként Michael Schumacher állt ki kerékcserével egybekötött tankolásra, őt a 8-9. helyről Coulthard és Alonso követte, majd a kétkiállásos taktikát választó Pantano és Szato kivételével négy körön belül ezt mindenki így tett. A kerékcserék nagy nyertese Jarno Trulli volt, aki több, mint 3 másodpercet nyerve Barrichello és Button elé került a negyedik helyre. A második kiállásokat már ő kezdte, viszonylag korán a 20. körben, de a taktika nem vált be, és visszaesett a hatodik helyre. Ez a forduló Jenson Buttonnak kedvezett, aki Kimi Räikkönent megelőzve már a képzeletbeli dobogón találta magát. A Michael Schumachert egyre jobban (6,6-ról 3,5 mp-re) megközelítő Montoya mögött tehát Button, Räikkönen, Barrichello, Trulli, Coulthard és Szato volt a sorrend a pontszerző helyeken.

Malajzia szélsőséges körülményei miatt korábban jellemzően megtizedelte a mezőnyt, épp ezért volt érdekes, hogy az első kiesőre a 25. körig kellett várni. Ebbe a szerepbe pedig sajnos újra csak a versenyen eddig csak negatív előjellel emlegetett Mark Webber került: az ausztrál pilóta rémálmát egy kicsúszás tette teljessé, vagy vetett véget, mintegy megváltásként. Két körrel később pedig Ralf Schumacher is feladta a versenyt látványos füsttel tarkított motorhiba miatt.

A harmadik kiállások után az élen az egyetlen változást Kimi Räikkönen kiesése jelentette: McLarenje Mercedes motorja az Ausztrál Nagydíjhoz hasonlóan most sem bírta végig a távot, ezt pedig Räikkönen meglehetősen zaklatottan viselte, hiszen egy segíteni szándékozó pályamunkást indulatosan arréb lökött... A verseny hátralévő részében kiesett még Heidfeld és három körrel a vége előtt Szato is. A pontszerző helyeken a különbségek konzerválódtak, így Schumcher behúzta idei második győzelmét is, Montoya semmi meggondolatlanságot nem követett el, és szépen versenyezve megszerezte a msáodik helyet, míg Jenson Button életében először felállhatott a dobogóra.

A BAR-Hondát a szakemberek nem győzik dicsérni és úgy tűnik valóban sikerült az évek óta várt előrelépés. A hírek szerint Jacques Villeneuve nem örül ennek annyira... A további pontokon Barrichello, Trulli, Coulthard, Alonso, és Szato kiesésének köszönhetően Massa osztozott. Érdekes, hogy a Sauber brazilja egyelőre nemcsak felveszi a versenyt Fisichellával, de az eddigi versenyeken jóval többet is mutatott nála.

A Toyotáról talán már kijelenthető, hogy zsákutcában vannak: jól tükrözi a helyzetet, hogy Olivier Panis úgy állt ki a boxba, hogy ott senki nem várta, amit egy heves kézmozdulattal kommentált.

Végül ejtsünk szót Baumgartner Zsoltról is: a mezőny magyarja ha utolsóként is, de célba ért a versenyen, komoly hibát nem követett el, csupán egy-egy lekörözésnél hagyta el a pályát, ha túl udvarias volt. A kiesett Takuma Szatót azért rangsorolták elébb, mert a még teljesített 52 kört hamarabb tette meg. Zsolt csapattársa, Bruni csak három kört kapott, így még befért Szato elé. Bruni egyébként végig meg tudta őrizni az edzésen mutatott körönkénti kb. fél-egy másodperces előnyét Baumgartnerrel szemben, így összességében 1:24.6 perces előnnyel ért be előtte, ami azért valljuk meg, csapattársak között nem kevés. Hozzá kell tenni, a nyilatozatok szerint Baumgartner végig az autó egyensúlyproblémáival küszködött, míg Bruni az utolsó 30 kört kormányrásegítő nélkül tette meg.

Ami a versenyt illeti: az idénynyitóhoz képest jóval izgalmasabbra, kiegyenlítettebbre sikerült, és bár megint Schumacher nyert, ha ez Ausztráliában is csak ilyen különbséggel történik, talán sokkal többen reménykednének még egy izgalmas szezonban. Bízzunk benne, hogy a különbség nem csak a Michelin számára kedvezőbb körülményeknek köszönhetően csökkent ennyivel. Talán épp két hét múlva, Bahreinben fordul a kocka.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három magyar bekerült öttusa Világkupa-verseny döntőjébe

A négy magyar induló közül három bejutott a Rio de Janeiróban zajló öttusa Világkupa-verseny női… Tovább olvasom