Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Schumacher nyert, Massa visszatért

A hétszeres világbajnok megállíthatatlan volt egy brazíliai gokartviadalon, míg Massa egy harmadik helyezéssel tért vissza.

A Forma-1-től 2006-ban hétszeres világbajnokként visszavonult német Michael Schumacher nyerte azt a szombati, brazíliai gokartviadalt, amelyen júliusi, magyarországi balesete óta először ült versenyszerűen a volán mögé Felipe Massa, a Ferrari F1-es pilótája.

A florianópolisi futam a "Sztárok kihívása" elnevezésű jótékonysági sorozat első felvonása volt. Massa végig bírta a 30 perces versenyt, olyannyira, hogy a kezdeti bizonytalankodás után a harmadik helyig küzdte fel magát. "Ez jó visszatérés volt a pályára. Tökéletesen éreztem magam, és már várom a következő versenyzési lehetőséget." - mondta elégedetten a 28 éves brazil pilóta.

Massát a júliusi Magyar Nagydíj időmérő edzésén fejen találta az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadó rugó, és ennek következtében nagy sebességgel a gumifalba vágódott. Sérülései miatt egy hétig feküdt az Állami Egészségügyi Központ Papp Károly utcai intézményében, majd hazatérhetett Brazíliába, de a baleset következtében az idény hátralévő részében már nem versenyezhetett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Primera División - Nem bírt a sereghajtóval a Sevilla

A harmadik helyen álló Sevilla hazai pályán csupán egy döntetlenre volt képes a sereghajtó Málaga… Tovább olvasom