Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Sárkányhajó - Meglepetésre készülnek

A magyar sárkányhajósok első Európa-bajnokságukra készülnek. A válogatott hat klubcsapat legjobbjaiból áll össze, akik összesen tizenhárom versenyszámban indulnak.
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség idén július 2. és 5. között első alkalommal rendez Európa-bajnokságot az olaszországi Auronzóban. A versenyen hetvenfős magyar delegáció vesz részt. A csapatot a Győri Vízisport SE, a tatai Old Lake Dragons, a nagykanizsai Navi SE, a fővárosi A-HíDragon, valamint a mosonmagyaróvári és a balatonfüredi sárkányhajósok alkotják.

A kontinenstornán a magyar csapat 13 versenyszámban indul 200, 500 és 2000 méteres távokon, szenior és masters korcsoportokban, fiú, lány, valamint mix kategóriákban.

A győri sárkányhajósok is ott lesznek a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség által első alkalommal kiírt Európa-bajnokságon.
A győri sárkányhajósok is ott lesznek a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség által első alkalommal kiírt Európa-bajnokságon.


„A lányok – most először – a válogató megnyerésével első helyen jutottak ki a versenyre, míg a fiúk másodikak lettek. Jó csapat állt össze, akik már decemberben elkezdték a szárazföldi felkészülést. Március végétől szombatonként edzett együtt a keret Tatán és Győrben, amit a szolnoki válogató után is folytattunk. Nemrégen pedig Győrben háromnapos edzőtáborral készültünk a megmérettetésre. A tagok már ismerték egymást az országos bajnokságokról, most pedig sikerült igazi csapattá kovácsolódniuk. Úgy gondolom, jól sikerült a felkészülés, készen állunk a versenyre" – mondta Bucskó Ákos, a győriek edzője, aki a tatai Gregor Gézával karöltve vezeti a delegációt.

Az EB egyik érdekessége, hogy a nemzetközi versengés mellett klubcsapatok is összemérik erejüket a tornán. A tatai és a győri szenior fiúkból álló csapat tehát klubként is kipróbálhatja magát.

„Elsősorban a nemzetközi megmérettetésre készültünk. A mezőny talán még a világbajnokságénál is erősebb lesz, hiszen sok klubcsapat is versenyez, akiknek a legjobbjaikra épül a válogatott. A legnehezebb ellenfelek talán az oroszok, ukránok, svédek, lengyelek, valamint a házigazda olaszok lehetnek. Ettől függetlenül úgy látom, tudunk majd meglepetést okozni. A lányok masters kategóriában világbajnokok, szeniorban ezüstérmesek, így bennük különösen is bízom, de az ötszáz méteres fiúverseny is érdekes lehet" – tette hozzá Bucskó Ákos.

A verseny másik különlegessége, hogy 850 méteres magasságban küzdenek egymással a sárkányhajósok. A tavaly épített pályán már korábban is rendeztek világversenyt, amiről jó visszajelzések érkeztek.
„Itthon az ilyen különleges viszonyokra nehezebb felkészülni, főleg az állóképességünk javításával, rengeteg futással igyekeztünk erősíteni. A víz átlagosan tízfokos, reméljük, jó idő lesz. Még nem találtunk támogatókat, mindent önköltségesen csinálunk, viszont az utazáshoz nagyon jól jönne két busz. Ha megérkezünk, egy napunk lesz az átállásra, ami elég kevés, de ez nem hátráltat bennünket" – mondta végül Bucskó Ákos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Evezés - Mosonmagyaróvári és győri sikerek

A közelmúltban rendezték az Olimpiai Reménységek Versenyét a Velencei-tavon, melyen Csehország,… Tovább olvasom