Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Sárkányhajó - Amikor az ezüstérem is szépen csillog

A közelmúltban jótékony célú versenyt rendezett a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület.
 Ezúttal Bedők Tímeáért fogtak össze a szervezők, de nem ez volt az első ilyen jellegű rendezvény, a „Vidám Oroszlán Izsó Veronikáért Alapítvány" jóvoltából tavaly már sikeres beavatkozáson eshetett át egy másik kislány, akinek állapota sokat javult a műtét óta.

A felhívásra több mint tíz egyesület jelentkezett, érkeztek hajók Tatáról és Mosonmagyaróvárról is. Ott volt a mezőnyben az Arrabona Sárkányhajó Klub is egyetemi csapatával, a Dragonkillersszel „karöltve".

Mint azt az arrabonások képviseletében Hegedűs Péter elmondta: egy percig nem volt kérdés, hogy ott lesznek-e a versenyen.

„Személy szerint én csaknem egy évtizede ültem először sárkányhajóba, s azóta számtalan megható pillanatban volt már részem. Láttam ezernyi könnyet büszke szemekben, amikor a szegedi világbajnokságon felcsendült a magyar himnusz. Kétszer is átéltem már, ahogy a velencei Canal Grande partjáról több ezer ember tapsolva, éljenezve köszönti a célba érő elcsigázott, de boldog versenyzőket. Ám azt a csodálatos érzést, amelyet az elmúlt hétvégén egy kis szigetközi faluban éltem át, semmire sem cserélném" – kezdte Hegedűs Péter, majd hozzátette: „Irigylésre méltó az az elszántság, ahogy egy egész falu a tűzoltótól a polgármesterig, a sportembertől a postásig megmozdult, hogy megkönnyítse összetartó közösségük egyik apró tagjának mindennapjait, akit koraszülöttségéből adódóan betegsége súlyosan korlátoz a mozgásában. Az egész falu és a versenyzők állva tapsoltak, ahogy Timi és Vera egy-egy hajóban evezve, egyszerre értek be a célba. Az eredményhirdetés előtti tombolasorsoláson csaknem félmillió forint gyűlt össze, amellyel a Bedők családot segítik, hogy akadálymentessé varázsolhassák a fürdőszobájukat."

A legmeghatóbb pillanat azonban még hátravolt, mint azt Hegedűs Péter elmesélte: Timit ölben vitték a színpadra, aki mosollyal az arcán ölelte magához kis barátnőjét, Veronikát, majd a nyakába akasztott medálját mutogatva, boldogan kiáltotta a mikrofonba: „Nekem is van egy!"
„Számomra az ott szerzett érem a legfényesebb, még akkor is, ha »csak« egy ezüst" – tette hozzá Hegedűs Péter.

Izsó Veronika és Bedők Tímea is tagja volt egy-egy sárkányhajós csapatnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ökölvívás - Kelemen kiütésre készül

Két aktuális magyar bajnok győri bokszoló is ringbe léppénteken a Ferobox Event bokszgáláján:… Tovább olvasom