Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Sainz és Rodrigues nyert tegnap

Az autósoknál a spanyol Carlos Sainz, a motorosok között pedig a portugál Helder Rodrigues nyerte a 29. Dakar-rali második szakaszát.

Az autósoknál összetettben a portugál Carlos Sousa, a motorosoknál honfitársa, az említett Rodrigues vezet.

A verseny honlapja szerint az autósoknál a magyarok közül Kis Sándor érte el a legjobb eredményt: 37. lett Czeglédi Péterrel a Nissan volánja mögött.

Szalay Balázs és Bunkoczi László elégedett volt a második, egyben utolsó európai szakasz után: ez már sokkal jobban sikerült számukra, mint az előző. Az új Opel Antarának is feküdt a ralis (szűk, csúszós, kanyargós) szakasz, csak a végén adódott apróbb probléma: két balos kanyarban is lefulladt a gép – Szalay azt mondta, valószínűleg nem volt már elég üzemanyag benne. Szalay negyvenharmadikként vághat neki az első afrikai szakasznak.

A csapat motorosai közül ezúttal is Jaroslav Katrinak volt a leggyorsabb, a szlovák motoros a nagyon előkelő 21. helyen végzett.
A mezőny hétfőn Afrikában Nador és Er Rasidia között 648 km-t tesz meg, melyből 252 km a mért szakasz.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben újabb két aranya lesz?

A sportág egyik kiválósága, Csabai Edvin évek óta uralja a maratoni nemzetközi versenyeket, a kenus legutóbb a sík vízi Európa- és világbajnokságon való indulás jogát is kivívta. – Nagyon ritka a sportágban, hogy valaki mind maratoni, mind pedig sík vízi versenyeken sikeresen szerepeljen. Hogyan lehet mindkét távra felkészülni? – kérdeztük a válogatott kenust Tovább olvasom