Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Rudolf góljaival győzött az ETO - Paks-Győri ETO 1-2

Az első félidőben nyújtott jó teljesítménynének köszönhetően 2-1-es győzelmet aratott a Győri ETO FC együttese a Paks otthonában.
Jó védekezésének is köszönhetően 2:1-re győzött a Győri ETO FC együttese a Paks otthonában. Horváth Ferenc együttese továbbra is egy pontra van a 2. helyen álló Videoton mögött.

Paks – Győri ETO FC 1:2 (1:2)
Paks, 1500 néző. Vezette: Solymosi (Berettyán, Horváth R.)

Paks: Molnár P. – Heffler., Éger, Horváth G., Szabó J. – Kecskés (Bori, 58.), Fiola – Bartha, Tóth B. (Kiss T., 74.), Lázok (Könyves, 58.) - Délczeg. Vezetőedző: Csertői Aurél.

ETO: Kamenár – Svec, Lipták, Lang, Dinjar – Kamber, Pátkai – Kalmár (Kronaveter, a szünetben), Strestík (Dudás, 61.), Varga R. (Andric, 77.) - Rudolf. Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Gólszerző: Bartha (20.), illetve Rudolf (12., 26.)

Sárga lap: Kalmár (37.), Svec (70.), Lipták (79.)

Edzői nyilatkozatok:

Csertői Aurél: - A Győr kihasználta a hibáinkat, néha jobban is játszott. Nem tudtunk az ETO fölé kerekedni, nem koncentráltunk megfelelően. Az elmúlt három mérkőzésen gyalázatos teljesítményt nyújtottunk, hiába játszottunk a bajnokság legjobb csapataival.

Horváth Ferenc: - Kicsit érthetetlenül álltunk vissza ennyire, de nagyon nehéz volt ezen a pályán játszani. Örülök, hogy biztosan védekeztünk, illetve a kontráink is veszélyt hordozta. Pozitívnak gondolom még, hogy a Paksnak nem volt helyzete és végül győztünk.


A találkozó 9. percében a hazaiak előtt adódott az első komoly helyzet, de Heffler jobb oldali beadása után Délczeg éles szögből a bal oldali kapufát találta el. A folytatásban a győriek birtokolták a labdát és Éger hibáját kihasználva a vezetést is megszerezték. Lipták felívelése után a paksi védő rosszul számolta ki a labda pattanását, amelyre Rudolf csapott le. Rövid labdavezetés után 12 méterről laposan a kapu közepébe lőtt. 0-1

Sokáig nem tartott a győriek előnye, hiszen a saját térfelére behúzódó hazaiak egy ellentámadásból egyenlítettek. Szabó remek bal oldali beadása után Bartha 8 méterről csúsztatott a kapu bal oldalába. 1-1

Eseménydúsra sikerült az első félidő eleje, hiszen hat perc elteltével egy eladott labda után ismét a győrieknél volt az előny. Strestík balról passzolt középre Rudolfnak, aki jobbra cselezett, majd 12 méterről szépen kilőtte a jobb alsó sarkot. 1-2

Győri gólt követően meddő mezőnyfölénybe kerültek a hazaiak, főként a győriek térfelén zajlott a játék. A több labdabirtoklás ellenére a paksi támadásokban nem volt átütő erő, a győriek remekül megszervezték a védekezést, így 2:1-es vezetéssel vonult öltözőbe Horváth Ferenc együttese.


Szünetet követően az első félidőhöz képest kevesebb lehetőséget láttunk, főként mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. A hazaiak továbbra is sok hibával játszottak, míg a Rába-partiak magabiztosan őrizték a megszerzett előnyt és főként a gyors ellentámadásokban bíztak.


A második félidő derekától a győriek átvették a játék irányítását, mezőnyfölényben játszottak, de komolyabb helyzetet ők sem dolgoztak ki. Csendben csordogált a találkozó, amelyen a győriek nem kockáztattak, főként a megszerezhető három bajnoki pont volt a céljuk. A folytatásban viszont ismét beszorultak a saját térfelükre a Liptákék. Horváth Ferenc hevesen mutatta a játékosainak, hogy tolják feljebb a védekezést.

Az utolsó tíz percben sem sikerült újat mutatni a hazai együttesnek a mezőnyfölény ellenére, így a biztos védekezésének köszönhetően, megérdemelt 2:1-es győzelmet aratott a Győri ETO FC együttese a táblázat utolsó előtti helyén álló Paks otthonában.

Online közvetítés

Vége a találkozónak!

94.p. Szabó J. 16 méterről bal lábbal centikkel lőtt a jobb oldali kapufa mellé.

Négy perc hosszabbítást jelzett a játékvezető!

87.p. Andric bal oldali beadása után Kronaveter csúnyán eltörte a labdát.

85.p. A győriek térfelén zajlik a játék, de a jó védekezésnek köszönhetően helyzetet nem dolgoztak ki a hazaiak. 

79.p. Lipták kapott sárga lapot Szabó J. felrúgásáért.

77.p. Varga Rolandot Andric váltotta.

76.p. Könyves lövése Lipták lábáról szögletre pattant. Pontrúgás után tisztáztak a győri védők.

74.p. Tóth B. helyére Kiss T. érkezett a pályára.

71.p. Az elmúlt percekben a győriek birtokolták többet a labdát, de komolyabb helyzetet nem sikerült kidolgozniuk.

70.p. Svec kapott sárga lapot Tóth feltartásáért.

61.p. Strestík helyére Dudás érkezett a pályára.

58.p. Kettős csere a hazaiaknál. Lázokot Könyves, Kecskést Bori váltotta.

56.p. Kronaveter indítása után Varga iramodott meg a kapu irányába, de Éger és Heffler a lövés pillanatában tisztázott. A győriek játékosa büntetőt reklamált, de a játékvezető sípja néma maradt.

51.p. Gyors győri ellentámadás végén Varga jobb lábbal 8 méterről csúnyán fölé bombázott.

51.p. Vartha 22 méterről, jobb lábbal lőtt a kapu jobb oldala felé, Kamenár vetődve hárított.

48.p. Strestík jobbról cselezett befele, majd bal lábbal 13 méterről kevéssel tekert el a jobb felső sarok mellett.

46.p. Elkezdődött a második játékrész!

A szünetben csak Horváth Ferenc cserélt. Kalmár helyére Kronaveter érkezett a pályára.

Vége az első félidőnek!

45.p. Rudolf remek passza után Varga lőtt 14 méterről a kirepülő Molnárba, de a játékvezető lesállás miatt szabadrúgást ítélt.

37.p. Kalmár kapott sárga lapot Délczeg felrúgásáért.

33.p. A hazaiak próbálkoznak támadásokat vezetni, de a győriek jól megszervezték a védekezést, így rendre szerelni tudtak.

26.p. Góóóóóól! Strestík balról passzolt középre Rudolfnak, aki jobbra cselezett, majd 12 méterről jobb lábbal szépen kilőtte a jobb alsó sarkot. 1-2

23.p. Délczeg távoli lövése méterekkel ment el a kapu jobb oldali kapufa mellett.

20.p. Egyenlített a Paks! Szabó J.bal oldali beadása után a berobbanó Bartha 8 méterről csúsztatott a kapu bal oldalába. 1-1

14.p. Varga lövését Molnár magabiztosan fogta.

12.p. Góóóól! Lipták felívelése után Éger rosszul számította ki a labda ívét, amelyre Ruldolf csapott le. Rövid labdavezetés után 12 méterről laposan a kapu közepébe lőtt. 0-1

9.p. Heffler jobb oldali beadása után Délczeg éles szögből 4 méterről fejjel a bal oldali kapufát találta el.

6.p. Egymás után két szögletet is elvégezhetett az ETO, de a hazaiak kétszer is tisztázni tudtak.

3.p. Kecskés távoli lövése méterekkel ment el a kapu bal oldala mellett.

1.p. A hazaiak kezdték a találkozót!

Paks – Győri ETO FC

Paks: Molnár P. (k) – Heffler., Éger, Horváth G., Szabó J. – Kecskés, Fiola – Bartha, Tóth B., Lázok - Délczeg. Vezetőedző: Csertői Aurél.
Csere: Csernyánszki (k)., Báló, Simon A., Kiss T., Bori, Kulcsár D., Könyves.

ETO: Kamenár – Svec, Lipták, Lang, Dinjar – Kamber, Pátkai – Kalmár, Strestík, Varga R. - Rudolf. Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Csere: Pogacsics (k), Kronaveter, Wolfe, Andric, Burgos, Had, Dudás.


Előzetes

A jelenleg harmadik, címvédő Győri ETO az élvonal leghosszabb, 13 meccsből álló nyeretlenségi sorozatával rendelkező Paks vendége lesz az OTP Bank Liga hétvégi, 21. fordulójában. Horváth Ferenc vezetőedző korábbi csapata ellen vezényli a győri zöld-fehéreket.

Az éllovas Debrecen és a jó formában lévő Pécs mérkőzése is érdekesnek ígérkezik.

A hétpontos előnnyel listavezető hajdúságiak 12 bajnoki találkozó óta veretlenek, míg szombati vendégük, az ötödik helyen álló baranyai együttes kilenc meccse nem talált legyőzőre.

A tavaszi rajt a Pécsnek sikerült a legjobban – a Honvéddal együtt –, ugyanis egy döntetlen mellett kétszer győzött, míg az aranyérem felé robogó Loki a legutóbbi négy összecsapásából csak egyet nyert meg. Igaz, így is növelte előnyét, ami azonban elsősorban legfőbb üldözője, a Videoton rossz formájának eredménye.


Horváth Ferencnek volt csapata ellen kell győzelemre vezetnie a győri zöld-fehéreket - fotó: Bors
Horváth Ferencnek volt csapata ellen kell győzelemre vezetnie a győri zöld-fehéreket - fotó: Bors

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda: megvédené címét a soproni csapat

Pénteken 20.30 órától kezdi meg szereplését a Magyar Kupa háromnapos nyolcas döntőjében az… Tovább olvasom