Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Rövidpályás úszó-vb - Földházinak az országos csúcs is kevés volt

Földházi Dávid magyar csúcsot ért el a 100 méter vegyes elődöntőjében, de így sem sikerült bekerülnie a vasárnapi döntőbe a dohai rövidpályás világbajnokság szombati versenynapján.

A kecskemétiek 19 éves sportolója már délelőtt is remekelt, hiszen 53,23 másodperccel úgy lett a teljes rangsorban 11., hogy megközelítette Cseh László 53,11-es országos csúcsát. A délutáni elődöntőben pedig meg is döntötte a 2012. október 20-án feléállított rekrodot. Az új csúcs 53,08 másodperc, amely azonban összesítésben csak a 10. helyhez volt elegendő.

Tizedik lett, ennél fogva szintén kiszorult a nyolcas fináléból Szilágyi Liliána 100 méter pillangón. A 18 éves ifjúsági olimpiai bajnok a délelőtti idejénél (56,94) gyengébbet úszott, az 57,12-nél két tizeddel jobb eredmény kellett volna a fináléhoz. 

Visszalépés nyomán váratlanul elődöntős szereplés lehetőségéhez jutott Jakabos Zsuzsanna, aki 50 méter gyorson a selejtezőben 17.-ként éppen kiszorult a 16-os mezőnyből. Az eséllyel azonban nem tudott élni, hiszen a délelőtti idejétől (24,79 mp) elmaradva ezúttal 25,02 másodperc alatt tudta le a távot, amivel utolsó lett az elődöntőben.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elloptak hatvan kupát Vetteléktől

Ismeretlen tettesek betörtek szombat hajnalban a Forma-1-es Red Bull istálló angliai… Tovább olvasom