Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Rosztovi a Rosztov ellen

Furcsa helyzetben van Irina Sirina, a Graboplast- ETO kapusa. A rosztovi származású, kiváló hálóőr egy hét alatt kétszer is pályára lép a Rosztov ellen. Múlt szombaton Oroszországban 26–22-re kikapott a zöld-fehér gárda, de a szombaton 18 órakor kezdődő visszavágón ledolgozható a hátrány.
Csapattársainak már számtalanszor volt alkalmuk gratulálni a jó védésért, remélhetően szombaton is lesz alkalom ilyesmire.
A kissé különös szituáció a védésben nem zavarja a profi mentalitású kapust, mint magánember azonban egy kicsit érdekesnek találja a helyzetet.
– Mióta elszerződtem otthonról, még nem játszottam a rosztovi csapat ellen – mondta Irina Sirina. – Nyaranta mindig hazautazom a férjemmel, tavaly nyáron is voltam otthon. Ennek már több mint fél éve, úgyhogy ilyen szempontból azért jó érzés volt a városban lenni. A pályán belül nem éreztem ennek különlegességét, nem arra figyeltem, hogy ki az ellenfél. Az viszont meghatott, hogy mennyire szeretettel fogadtak. Mind a klub, mind a szurkolók, mind pedig a helyi sajtó megkülönböztetett figyelemmel kísért.
– Szerencsére védéseivel azért néhány kellemetlen percet is szerzett a Rosztovnak.

– Valóban jól ment a védés, bár volt még egy-két olyan lövés, amit háríthattam volna. A visszavágón még jobban figyelek, hogy ezeket a hibákat kijavítsam.
– Akadt olyan a Rosztovban, akit játékostársként is ismert?
– Nem, mert mikor én a felnőttcsapatban játszottam, ők még gyerekek, jó esetben ifisták voltak. Amit most személyesen tapasztaltam róluk, hogy a tipikus orosz kézilabda-iskolát képviselik. Nem játszanak olyan gyorsan, mint a magyarok, de erőben felettünk állnak.
– Egyetért azokkal, akik szerint nem lehet gond ledolgozni a négygólos hátrányt?
– Abban igen, hogy ez a különbség nem olyan vészes. Viszont szurkolóink segítségére szükség lesz, mert nagyon nehéz lesz ellenük játszani. Alaposan fel kell készülnünk az ellenfélből, s ha nyugodtan kézilabdázunk, akkor továbbjuthatunk. De biztosan nem merném kijelenteni. Jobb ugyanis félni, mint megijedni. Ráadásul sérültjeink is voltak, de úgy tűnik, nem nagy a baj. Mörtel Reni, ha minden jól megy, teljesen meggyógyul, s Mehlmann Ibolya ujja sem törött el, „csak" meghúzódott.

* * *
A Győri ETO KC értesíti szurkolóit, hogy a Rosztov-Don elleni KEK-mérkőzésre semmilyen bérlet vagy tiszteletjegy nem érvényes. Korlátozott számban egyébként még kaphatók belépők a szombati találkozóra.
A február 27-én, csütörtökön sorra kerülő Dunaferr–Graboplast-ETO bajnoki rangadóra induló szurkolói buszon még van szabad hely. Jelentkezni a (30) 378- 4907-es és a (20) 957-0132-es telefonszámokon lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehézségek és remények

Négygólos vereséget szenvedett a Graboplast-ETO Rosztovban a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjében. A… Tovább olvasom