Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Rossz kezdés, jó folytatás

Az elmúlt nyáron újra változott és ismét fiatalodott a játékoskeret Csornán. Változás történt a szakvezetésben is, hiszen Gunyhó Ferenc személyében olyan edző került a csapat élére, aki korábban már a felnőtteknél és az utánpótlás területén is letette névjegyét.

Nem sok ideje maradt azonban a csapat kialakítására, de a kezdésre azért összejött a két kapusból és 18 mezőnyjátékosból álló keret, melynek gerince végigjátszotta az őszi idényt.

Lendületes támadójáték jellemezte a Csornát.
– Az első hat fordulóban gyengén szerepelt a csapat, mivel csak a Pápa és a Répcelak ellen tudtunk pontot szerezni – kezdte értékelését Gunyhó Ferenc. – A folytatásban már a várakozásnak megfelelően jöttek az eredmények, ekkor hét győzelem mellett mindössze egy-egy döntetlen, illetve vereség sorakozik a csapat eredménylistáján. Ebben a szakaszban a bátor támadójáték, a jó erőnlét és a megalkuvás nélküli győzni akarás jellemezte a csapatot.

Az elmondottak is arra engednek következtetni, néhány hét kellett az új edzőnek, amíg összerakja csapatát, begyakorolhatja azokat a taktikai variációkat, amelyekkel bármelyik csapat ellen egyenrangú ellenfélként léphettek pályára. Az ősszel megszerzett 24 ponttal végül a középmezőnybe küzdötte fel magát a csapat, az elért 29–15-ös gólkülönbség is mutatja az egyes csapatrészek hatékonyságát.

A védelem megtette a maga kötelességét, hiszen a mérkőzésenkénti átlagosan kapott egy gól nem egy rossz teljesítmény, míg a támadósorban László Tihamér által elért 16 gól önmagáért beszél, ami természetesen házi gólkirályságot jelent. A jövőt illetően Gunyhó Ferenc úgy véli, hogy szüksége lenne egy bal oldali középpályásra és egy gólerős támadóra, mivel szezon közben újabb két játékos is eltávozott az együttestől, és tovább szűkült az amúgy sem bő játékoskeret. Tartják azt az elvet is, hogy továbbra is a csornai és a környékbeli fiatalokra számítanak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újraindult a Dakar-rali

Három nap kényszerpihenő után kedden reggel indultak útjukra a versenyben maradt résztvevők. A… Tovább olvasom