Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Risztov Éva újabb ezüstje

Risztov Éva újabb ezüstéremmel és országos csúccsal örvendez tette meg szurkolóit, a barce lonai világbajnokság közönsége azonban az egymást követő új világrekordok szerzőit éltette.
illusztráció
Csütörtökön rendezték a 200 méteres női mellúszás középdöntőit, amelyek során a címvédő Kovács Ágnes csak a 9. időt érte el (2.28,18 perc), így nem lehet ott a pénteki döntőben, Reményi Diána viszont nyolcadik ként (2.28,12 p) még éppen be fért a fináléba.

A csütörtök esti „szűrő" vá laszt adott arra a kérdésre, hogy taktikázott-e Kovács Ági a selej tezőben, avagy kedvenc száma már nem is annyira kedvence az olimpiai, világ- és Európa-baj noknőnek. Meglehet, a magyar úszósport éppen most veszítette el mellúszó klasszisát, hogy he lyette nyerjen egy nagyszerű ve gyes úszót. Ugyanakkor min den dicséret kijár az ifjú Remé nyi Diánának, aki 17 évesen harcolta ki magának a jogot a vb-döntős indulásra.

Nagy reménységgel vártuk a női 200 méteres pillangóúszás tegnapi döntőjét, amelyben ott volt a tegnapi első elődöntőt nyerő Risztov Éva is. Nos, sze replése újabb érmet, ismét ezüs töt hozott a magyar tábornak. A magyar versenyző ugyanis 2.07,68 perces országos csúccsal másodiknak érkezett a célba.

– Ha csak egy tempóval előbb kezdek hajrázni, de hát nem kezdtem... – mondta mosolyogva, a jól végzett munka elégedettségével az arcán Risztov Éva a 200 m pillangó döntője után. – Nagyon boldog vagyok, mert új magyar csúcsot értem el, amellett csak 12 századdal tudott megverni a lengyel világcsúcstartó. A csütörtöki világcsúcssorozatot a japán Kitadzsima Koszuke kezdte, aki 2.09,42 perces világ csúccsal nyerte a férfiak 200 m-es mellúszó számát. 0,1 mp-et javított az orosz Dmitrij Komornyikov eddigi csúcsán.

A férfiak 200 méteres vegyes úszása még ennél is többet ígér, hiszen már a tegnapi középdöntő új világcsúcsot eredményezett. Az amerikai Michael Phelps 1.57,52 perces világrekordot ért el, saját, 1.57,94 perces rekordját adva át a múltnak. Hatalmas versenyben dőlt el az elsőség, illetve az érmek sorsa az úszó-világbajnokság legnagyobb érdeklődéssel várt számában, férfi 100 m gyorson. 48,42 mp-es idővel győzött a 31 éves orosz Alekszandr Popov, a holland Pieter van den Hoogenband és az ausztrál Ian Thorpe előtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kovács Krisztián hetedik lett a vitorlázó világbajnokságon

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Junior, negyedik alkalommal a World Class… Tovább olvasom