Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Risztov Éva és Gyurta Gergely nyert Portugáliában

Az összes érem a magyar úszóké lett a nyíltvízi úszók portugáliai nemzetközi bajnokságán, a nőknél Risztov Éva, a férfiaknál pedig Gyurta Gergely győzött 10 kilométeren.
A hazai szövetség, a MÚSZ beszámolója szerint Portelben, egy hatalmas víztározóban rendezték meg a szombati viadalt, amely fontos állomás az Európa-bajnokságra vezető úton: ez a két válogatóverseny egyike, amelyiken a magyar nyíltvízi úszók kvalifikálhatják magukat az augusztusi, berlini Európa-bajnokságra.

A MÚSZ közlése szerint a 10 kilométeres távon mutatott teljesítmények alapján kirajzolódni látszik, kik juthatnak ki a németországi Eb-re, amelyre számonként három indulót nevezhet egy-egy szövetség.

A férfiaknál Gyurta Gergely óriási, csaknem 300 méteres előnnyel nyerte meg a versenyt Papp Márk és Székely Dániel előtt, míg Seress Edvin negyedik lett.

A nőknél a szokásos Risztov Éva-Olasz Anna magyar párviadalt hozta az esemény, és a tízezredik méter végén csupán egyetlen másodperc volt kettejük között a különbség a londoni olimpiai bajnok javára. Itt Szilágyi Nikoletté lett a bronzérem. Kiss Nikolettnek balszerencséjére leesett és elveszett a szemüvege féltávnál, így ő kénytelen volt feladni a küzdelmet.

Gellért Gábor szövetségi kapitány elmondta: "tükörsima víz várt minket, kihívást jelentett viszont, hogy elég hideg volt, csupán tizennyolc és fél fokos, de mindenki remekül helytállt, igazából nem nagyon tudták megszorítani a mieinket".

Folytatás június 21-én, a magyar úszás napján, amikor a balatonfüredi rendezvény egyik fő számaként következik a nyíltvízi Európa Kupa-sorozat második állomása. Ez egyben a második és utolsó válogató is Berlinre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden jegy elkelt a labdarúgó Magyar Kupa vasárnapi döntőjére

Az Újpest FC és a DVTK mérkőzését 22 ezren nézik majd a Puskás Ferenc Stadionban. Tovább olvasom