Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Rijkaard ezúttal elégedett

Frank Rijkaard, a Barça vezetőedzője érthetően örömmel nyilatkozott csapata tegnapi teljesítményéről, amikor is az FC Barcelona rég nem látott jó játékkal, 3-1 arányban legyőzte a rivális Atlético Madrid csapatát.
„Az eddigi legjobb meccsünket játszottuk a Nou Campban, és a szurkolók is remekül szórakoztak, ami nagyszerű érzés nekünk. Az első percektől fogva mi kontrolláltuk a mérkőzést, s bár az Atletico egyszer még egyenlíteni tudott, a csapatom megmutatta erejét, úgy hiszem, teljesen megérdemelt a kétgólos győzelmünk."

„Az első félidőben nyújtott játékunkra büszkék lehetünk, sorra alakítottuk ki a veszélyes helyzeteket, aztán a második félidőben már nem voltunk annyira hatékonyak, de egy közvetlen rivális elleni magabiztos győzelmet nem hiszem, hogy meg kellene magyarázni. A csapat egyre összeszokottabb, és a játékunk is egyre inkább olyan, amit a nézők is élvezhetnek. Természetesen a labdarúgásban sosem lehetünk elégedettek magunkkal, tovább kell keményen dolgoznunk. Mindenesetre boldog vagyok a látottaktól és gratulálok a játékosaimnak."

A sajtótájékoztató második felében már előretekintett a mester, aki főleg Davids kiállítása és egyúttal hiányzása miatt aggódhat majd a következő fordulóban, a Valencia otthonában: „A nyáron elkezdtünk egy munkát, melynek filozófiája szerint lépésről-lépésre haladunk előre."

„Ebben a szezonban az elsődleges feladatunk, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk, ennek elérése érdekében jelenleg jól állunk. Nagyon fontos volt a vasárnapi győzelem, hiszen ezzel a szurkolókat újra sikerült magunk mögé állítani, és az ő támogatásukkal sokkal erősebbek lehetünk, hiszen további, egyre nagyobb céljaink vannak a közeljövőre nézve."

„Még ebből a szezonból is nagyon sok hátra van, nem a táblázatot kell nézegetnünk, hanem az a lényeg, hogy minél többször hagyjuk el a pályát győztesen. Davidsra kiállítása miatt nem szerepelhet majd a Mestellában, ami igen érzékeny veszteség. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, hiszen ők is csak a dolgukat végzik, de most meg kell jegyeznem, hogy egyik esetben sem tűnt túlságosan indokoltnak a sárga lap Edgarnak."

„Balszerencse, hogy ilyen rövid idő alatt kétszer is büntették őt, és a csapatot… Talán lehetne az eltiltás ellen fellebbezni, de igazság szerint még nem néztem vissza a televízióban, majd csak azután tudok objektívan nyilatkozni erről. Mindenesetre nagy kár, ha nem lehet a csapatban, de több játékos is van a keretünkben, aki megoldhatja majd a pótlását."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetlen győzelem

Az Euroleasing-Orsi női együttese mentette meg a hűség városa kosarasainak becsületét. Natalia… Tovább olvasom