Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Rendhagyó matekóra Magny-Cours-ban

Michael Schumacher már az év tizenegyedik futamán begyűjtheti ötödik világbajnoki címét, amivel a leggyorsabban lenne világbajnok a Forma – 1 történetében. Ehhez azonban a körülmények számára szerencsés alakulása is szükséges.
Michael Schumacher akár már a hétvégi, 52. Francia Nagydíjon világbajnok lehet. Ezzel számos rekordja mellé újabbat tudhatna magáénak: ő lenne a sportágban a leggyorsabban világbajnok. Egyelőre Nigel Mansell a csúcstartó: a szélvészgyors brit 1992-ben tizenegy futam után lett első. Akkor az idény tizenhat etapból állt, azaz a williamses pilótának a versenyek 68,7 százaléka elég volt a végső diadalhoz. Ha a kerpeni Magny-Cours-ban megszerzi ötödik címét, az a futamok 64,7 százalékával a háta mögött történne, hiszen most tizenhét helyszínre látogat el a mezőny egy évben. (Jim Clark 1963-ban és 1965-ben 70 százalékos,

Jackie Stewart 1969-ben és 1971-ben 72, illetve 72,7 százalékos „ teljesítménnyel " nyert.)
Nem csak M. Schumacheren áll, hogy teljesen felhőtlen lesz-e az ünneplés, ugyanis ahhoz a nagydíjgyőzelem szükséges, de nem elégséges feltétel. Jelenleg 54 pontos előnnyel vezet: ha őt inti le elsőként a kockás zászló vasárnap délután, és Rubens Barrichello vagy Juan-Pablo Montoya lesz a második, elmarad az avatás. A második hely viszont nem elég neki, hiszen ekkor csapattársának mindenképpen megmaradna a matematikai esélye arra, hogy az év utolsó GP-jén befogja.
Szóval rendhagyó matekóra várható Franciaországban, ahol a nézők többsége feltehetően másfél órán keresztül számolgatja, mi is a helyzet.

A lényeg persze az, hogy Barrichellónak, Montoyának, Ralf Schumachernek és David Coulthardnak már csak elméleti sansza maradt a címvédő utolérésére, akinek a hátralévő versenyeken elegendő mindössze tizenhét pontot bekasszíroznia ahhoz, hogy akkor is Rubinho előtt maradjon, ha az zsinórban hétszer győzni tud. Nem véletlen, hogy az osztrák Interwetten.com on-line fogadóiroda már most kifizeti azok nyereményét, akik M. Schumacherre tették fel pénzüket.
Ráadásul Magny-Cours a Ferrari németjének egyik kedvenc ringje, ahol eddig ötször nyert. A jelenlegi mezőnyből rajta kívül Coulthard és Heinz-Harald Frentzen tudott egyszer-egyszer győzni. A Francia Nagydíjak legsikeresebb pilótája Alain Prost hat diadallal. (Különben Franciaország is tart – holtversenyben az Egyesült Államokkal – egy világrekordot: területén nyolc pálya adott már otthont Forma – 1-es futamnak.) S ha még ez sem lenne elég, a Ferrari – az istállók közül legeredményesebbként – már tizenkétszer aratott győzelmet a galloknál.

A többiek úgy tűnik, legfeljebb abban bízhatnak, hogy a meteorológusok szerint ezúttal mindössze húszszázalékos a vasárnap délutáni eső valószínűsége.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth András Sopronban

Hetek óta húzódó ügy végére került pont: eldőlt, hogy a korábban a Vasasban szereplő védő, Tóth… Tovább olvasom