Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Rendezőhalál a várbalogi pályán

Várbalogon a vasárnapi bajnoki mérkőzés után összeesett a hazai futballcsapat egyik rendezője.

Tragikus eseménnyel végződött a hétvégi Várbalog–Mecsér megyei harmadosztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A Mosonmagyaróvári csoportban rendezett  találkozó után összeesett, majd életét vesztette a hazai csapat egyik rendezője, Németh Mihály. Az eset szemtanúja volt a csapatban futballozó fia és unokája is.

– Nyugdíjasként a futball volt a mindene, s nemhogy mérkőzés, de még edzés sem kezdődött el nélküle – mesélte érthetően megtörten fia, Németh Tivadar. Ő egyébként a várbalogi kiscsapat mindenese, szertáros, gondnok s mellesleg futballozik is. A vasárnapi összecsapáson is játszott, akárcsak a szerencsétlenül járt Németh Mihály unokája.
– Hárman vagyunk testvérek, s mindhárman futballozunk, s talán az unokák is tőle örökölték a labdarúgás szeretetét. A fiam, Krisztián a vasárnapi meccsen gólt rúgott, és akkor még mindhárman örvendeztünk, nem sejthettük, hogy tragédiával végződik a vasárnap. Már vége volt a mérkőzésnek, vonultunk az öltözőbe, amikor édesapám az épület előtt összeesett. Mindent megpróbáltunk, a mentőkért telefonáltunk, s
hiába jött gyorsan az orvos, már ő sem tudott rajta segíteni. Hetvenéves volt.

Németh Mihály korábban maga is labdarúgó volt, sokan ismerték, becsülték a környéken, sohasem szakadt el a kedvenc futballcsapatától, a Várbalogtól, s manapság gyakran még füvet nyírni is segített fiának.
– Kicsit  mérges volt, mert sok helyzetet kihagytunk, próbáltam nyugtatni, hogy ne idegeskedjen, de úgy látszik, túlságosan a szívére vette a meccsen történteket. A mentősök szerint akkor sem lehetett volna segíteni rajta, ha a kórházban éri a szívroham. Ami vigasztal, hogy ott érte a baj, ahol mindig annyira szeretett: a futballpályán.
A rendező emlékét már virág és mécses őrzi a pályán.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősödik a rasszizmus a romániai stadionokban

Rasszista sértegetések miatt távozását fontolgatja Mariko Daouda, a román Universitatea Craiova… Tovább olvasom