Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Reményteljes csapat a Fehér-akadémiáról

Labdarúgás - Veretlenül éllovas a bajnokságban és jelenleg három válogatottat ad a korosztályos magyar csapatba a Győri ETO U17-es együttese.
Remek sikerrel hívta fel magára a figyelmet a Győri ETO FC U17-es csapata, a zöld-fehérek legutóbb Debrecenben győztek a kiemelt utánpótlás-bajnokságban. Az eddig veretlen Rába-partiak vezetik is a tabellát, a DVSC mellett olyan csapatokat utasítanak maguk mögé, mint a Budapest Honvéd, az MTK, a Ferencváros vagy az Újpest.
Az együttes edzője Tuifel Péter, a csapattal korábban Horváth Tamás, Rozmán László és Preszeller Tamás is foglalkozott.

„Minden győzelem siker, ám egy olyan gárda, mint a Debrecen, idegenbeli legyőzése igazán komoly fegyvertény. Nagyjából az első húsz perc után vette fel a csapat a saját ritmusát, onnantól kezdve öröm volt nézni, ahogy a fiúk játszottak. Elsők vagyunk, ráadásul két elmaradt meccsünk is van, s nyilván ez önbizalom szempontjából sem mellékes, ám nem ez a legfontosabb. Sokkal nagyobb a hangsúly az egyéni fejlődésen, mert cél, hogy a fiataljaink közül minél többen eljussanak az ETO élvonalbeli együttesébe" – árulta el Tuifel Péter.

Erre a győri szakemberek szerint több fiatalnak is megvan az esélye.

„Úgy érzem, ebből a korosztályból többen is odaérhetnek a nagycsapathoz, nem véletlenül tartja nagy reménységnek ezt a társaságot a klub vezetése. Nem szeretnék számot mondani, hányan lehetnek majd első osztályú labdarúgók, ezt majd az idő úgyis eldönti. Ami biztos, jelenleg három korosztályos válogattunk van, s rajtuk kívül ketten már korábban bemutatkozhattak a nemzeti csapatban."


A Győri ETO csapata, fehér mezben Tuifel Péter edző.
A Győri ETO csapata, fehér mezben Tuifel Péter edző.



Tuifel Péter másfél éve irányítja az együttest, így természetesen tisztában van a futballisták képességeivel.

„Nem lenne szerencsés kiemelni senkit, ám ha mégis meg kellene említeni valakit, a védelemből Kelemen Márkra, a középpályáról Papp Tiborra, míg a támadósorból Serfőző Bencére lesz érdemes jobban odafigyelni. Játékosaink közül szinte mindenki akadémiánk tagja, ez nagy előny. Így heti tíz edzéssel tudunk készülni" – tette hozzá a tréner.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Graboplast VSE: A legjobbak lettek az országban

Kajak-kenu - Nagyszerű évet zárt a Győri Graboplast VSE szakosztálya, hiszen az összesített… Tovább olvasom