Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Remekeltek a nők, arany nélkül a férfiak

A magyar válogatott nyerte Sevillában a nemzetek pontversenyét, ám mindenki így sem elégedett. Az eredményes női szakág mellett ugyanis a férfiak nem szereztek aranyérmet.
(illusztráció)

Kadler Gusztáv úgy véli: az összességében sikeres szereplés lehetőséget ad a hibák kijavítására. A magyar válogatott megnyerte a nemzetek, a férfi és a női kajakosok pontversenyét, hat aranyérmet gyűjtött, a szereplésével mégsem ért el egyértelmű elismerést. Ugyanis amíg a nők remekeltek, a férfiak világbajnoki cím nélkül maradtak Sevillában.

A kenusok szereplése csalódást okozott. Az, hogy aranyérem nélkül maradtak, egyértelmű meglepetés, főként a világ- és Európa-bajnok négyesek esetére igaz ez, ugyanakkor dicséretes Kolonics György ötszáz méteren, egyesben elért ezüstje. Rá még mindenképpen lehet építeni az athéni olimpiáig, de tény, a kenusoknál a fiatalítás elodázhatatlan.

– Nekünk, magyaroknak idén elsősorban a szegedi EB volt a fontos, hiszen minden versenyzőnk hazai környezetben szeretett volna győzni – mondja Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai alelnöke. – A sevillai szereplést azonban hiba lenne csak erre leegyszerűsíteni, a formaidőzítéstől kezdve sok mindent meg kell vizsgálni. Férfi kajakban volt a leglátványosabb a sportág fejlődése, a világbajnokság hetvenkét országa indított hajót ebben a szakágban. Kiegyensúlyozott volt a mezőny, erősek voltak a versenyek. A mieink szereplése az érmek tekintetében nem mondható rossznak, ám az arany elmaradása azért fáj egy kicsit. A versenyzőink valószínű, nem voltak kellően ráhangolódva a győzelemre. A sydneyi olimpia utáni lazább korszaknak már vége, innentől kezdve teljes erővel Athénra kell készülni.
A csapat eredményességét nagyban befolyásolta, hogy Vereckei Ákos hat év után Sevillában nem szerzett világbajnoki aranyérmet, és hasonló „cipőben" járt Fehérvári Vince. Utóbbi egyébként ezzel a vb-vel búcsúzott a magyar csapattól: Ausztráliába települ, és ezentúl az „auszik" színeiben szerepel.
– A nők a világ előtt járnak, ezt a spanyolországi teljesítményük is bizonyítja – értékel tovább Kadler Gusztáv. – Kovács Kati mellett Szabó Szilvi és Bóta Kinga is remekelt. A gyengébb nemnél generációváltásnak lehetünk tanúi, a németeknél abbahagyta Birgit Fischer, kiöregedőfélben van Idem és Borhert, ez mindenképpen biztatónak tűnik az athéni olimpia előtt.
Jövőre az atlantai olimpia pályáján rendezik meg a világbajnokságot (EB nem lesz), és a szakemberek azt mondják, a sikerekkel együtt időben jöttek az intő jelek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

US Open: Manduláék már a legjobb nyolc között

Mandula Petra – az izraeli Amir Hadad oldalán – bejutott a negyeddöntőbe a vegyes… Tovább olvasom