Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Régi néven a jövőben is

Kajak-kenu - Graboplast-VSE néven szerepel a jövőben is a győri kajak-kenu szakosztály. Az erről szóló szponzori szerződést tegnap írták alá az érdekelt felek.

Az ország egyik legeredményesebb szakosztálya az idén fennállásának 45. évfordulóját ünneplő, napjainkban a Győri Vízisport SE színeit erősítő csapat. A szakosztály névadó főszponzora két éve ismét a Graboplast zrt. Az újabb két esztendőre szóló megállapodást tegnap írta alá Győrött Jancsó Péter, a cég elnök-vezérigazgatója és Ábrahám Csaba, az egyesület ügyvezetője.

„A nehéz gazdasági helyzetben is vállaltuk, hogy a sportág, a szakosztály mellett maradunk – fogalmazott beszédében Jancsó Péter. – Tettük ezt azért, mert a Graboplast- VSE az elmúlt esztendőkben is a hagyományokhoz méltón szerepelt, valamint azért is, mert nagy gondot fordít a számunkra is fontos utánpótlásra, a jövő generációjára."
Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke:
„A város éves költségvetésének egy százalékát fordítja az élő sportra, ennek része a kajak-kenu szakosztály is. Versenyzői eredményessége, az utánpótlással való törődés jelzi, hogy jó helyre kerül a pénz és jól gazdálkodnak vele. A város a jövőben is kiemelten támogatja a sportágat."

Az esemény rangját jelzi, hogy azon részt vett a Magyar Kajak-kenu Szövetség szinte teljes vezetése: dr. Baráth Etele elnök, Kadler Gusztáv általános alelnök, Schmidt Gábor főtitkár és Storcz Botond szövetségi kapitány.

Dr. Baráth Etele elmondta: példaértékű az a közösségi szellem, ami jellemzi a győri szakosztályt.

Természetesen ott voltak a klub jelenlegi legjobb sportolói is, élükön Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnokkal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csodaszámba menne a bentmaradás

Jégkorong - „Nagyobb csoda lenne a bentmaradás, mint a tavalyi feljutás" – hangoztatta… Tovább olvasom