Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Régi- új edző a Matávnál

Szerződést bontott a Matáv FC Sopron labdarúgócsapata Dajka Lászlóval, az új edző Pintér Attila lesz.

Távoli álláspontok

Pintér Attila
A taggyűlésen természetesen Dajka László szakvezető álláspontját is meghallgatták. A tulajdonosi kör és a szakmai vezető véleménye meglehetősen távol állt egymástól, ezért a kialakult helyzetben a felek a szerződésük közös megegyezéssel történő megszüntetése mellett döntöttek és megállapodtak a válás feltételeiről. Ezzel egyidejűleg a tulajdonosok elismerték és megköszönték Dajka László szakvezető és Sikesdi Gábor másodedző munkáját. Az edzőkettős irányításával a Matáv 2004 tavaszán a klub fennállásának eddigi legjobb bajnoki szereplését produkálta az 5. hely elérésével. Délután aztán az is kiderült, az új edző Pintér Attila, segítője pedig Farkas József lesz.

Gyorsan döntöttek

A tulajdonosok képviseletében Antók Zoltán elmondta, a tulajdonosi kör nem akarta a tavalyi jó szereplés után, hogy a csapat beleszürküljön a mezőnybe. Az együttes hazai pályán nem tudta kiszolgálni a közönséget. Mint mondta, nem hitte volna, hogy az okok megítélésében ennyire távol állnak az álláspontok a szakvezetésétől, de mivel így volt, gyorsan kellett dönteni, különös tekintettel a közelgő, jövő szerdán Sopronban rendezendő, ETO FC elleni megyei presztízscsatára. Azért esett a választás Pintérre, mert ismeri a soproni körülményeket és a játékosállomány jelentős részét. Mivel a döntés nagyon gyorsan született, még nem tisztázták a részleteket, egyelőre az őszi évad végéig biztos, hogy Pintér irányítja a munkát, azt követően nyugodtan egyeztethetnek a felek az esetleges hosszabbításról.

Dajka több türelmet várt

A távozó Dajka László érdeklődésünkre elmondta: a megbeszélés közben derült ki, hogy nincs közös nevezőn a szakvezetés és a tulajdonosi kör. „A tavaszi menetelés után, amikor minden hazai meccsen ötezer ember tombolt a lelátón, bevallom, kicsit több türelmet reméltem. Bíztam benne, hogy összeáll ez a csapat, csak úgy éreztem, még idő kell hozzá. Akadtak idegenbeli bravúrjaink, a hazai szereplés, elismerem, gyenge volt. Mindent egybevetve nem éreztem a bizalmat, a türelmet, s éppen ezért gondoltam azt: a vezetőségnek és nekem is jobb a közös megegyezéses válás."

Szék-, illetve kispadfoglalójában Pintér Attila elmondta, a múltat, a Ferencvárosnál töltött időszakot lezárta. Kifejtette: ahhoz a korszakhoz képest, amikor ő volt az edző Sopronban, elment ugyan néhány meghatározó játékos, de a helyettük érkezők is hasonló képességű labdarúgók, sőt, Bárányos személyében egy gólerős, kreatív futballista is tagja a keretnek. A bajnoki tabellára pillantva a soproniak régi-új edzőjének nem elsősorban a 10. hely tűnt fel, hanem az, hogy a csapat az egyik legtöbb gólt kapta a bajnokságban. Pintér több mérkőzésen is látta a Matávot, s mint mondta, a védekezés javítása mellett elsősorban a csapat együtt mozgásában, tolódásában kell előrelépni.

Pintér nem habozott

A szakember érdeklődésünkre elmondta, itthonról és külföldről is voltak ajánlatai, de amikor a soproniak keresték, az első hívó szóra jött. „Úgy gondolom, amikor abból a városból keresnek, amelynek rengeteget köszönhetek, ha az a klub hív, amely csak jót tett velem, s ha újra találkozhatom azzal a szurkolótáborral, amellyel, amikor itt dolgoztam, jóban-rosszban együtt voltam, s amelynek szíve együtt dobbant a csapatéval, nem szabad habozni és nemet mondani. Nagyon jó érzésekkel tértem vissza Sopronba, ismerem a keret tagjainak nagy részét, tisztában vagyok képességeikkel, s bízom benne, sikerül előrelépni."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Barcelona visszavághat a Milannak

Ma nyolc mérkőzéssel folytatódnak a Bajnokok. Egy kivétellel valamennyi mérkőzés 20.45-kor kezdődik.… Tovább olvasom