Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Rasszizmus miatt panaszolták be az ETO drukkereit az UEFA-nál

A Futball a Rasszizmus Ellen Európában (FARE) csoport a Győr és a Honvéd szurkolóinak az európai kupamérkőzéseken tanúsított rasszista viselkedése miatt az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) fordult.
A szervezet honlapján található jelentésben olvasható, hogy a július 17-én játszott Győr - Makkabi Tel-Aviv Bajnokok Ligája-selejtezőn a hazai drukkerek antiszemita rigmusokkal sértegették az izraeli rivális játékosait és szimpatizánsait.

A FARE beszámolója szerint július 18-án, a Vojvodina-Budapest Honvéd Európa Liga-selejtezőn a kispesti drukkerek huhogtak a szerb együttes kameruni légiósának labdaérintéseinél, továbbá homofób bekiabálásokkal sértegették a hazai együttest. Az egy héttel későbbi visszavágón pedig cigányozást és náci karlendítést tapasztalt a szervezet megfigyelője - áll a jelentésben.

Az UEFA egyelőre egyik ügyben sem hozott fegyelmi határozatot.

A Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei alelnöke levélben reagált a hírre:

"A Jobbik felháborodva értesült, hogy a Futball a Rasszizmus Ellen Európában csoport a Győr szurkolóinak az európai kupamérkőzéseken tanúsított rasszista viselkedése miatt az Európai Labdarúgó Szövetséghez fordult. Szerintük a július 17-én játszott Győr Makkabi Tel-Aviv Bajnokok Ligája-selejtezőn a hazai drukkerek antiszemita rigmusokkal sértegették az izraeli rivális játékosait és szimpatizánsait" - írta Takécs Krisztián alelnök.

"Győrben egy focimeccs erejéig megvalósult Orwell rémálma - fogalmazott a alelnök."
 
"Kedves győri sportvezetők megérte megalázni a győri szurkolókat? Önök bocsánatkéréssel tartoznak a győri szurkolóknak" - vélte Takács Krisztián, a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei alelnöke.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fradi szerződést bontott eltiltott játékosával

Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással kedden a Ferencváros és a kiállítása után négy… Tovább olvasom