Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Rangos mérkőzések a mai kupafordulóban

Ma rendezik a Magyar Kupa harmadik fordulóját (15.30). A sorozatban a legjobb 16 közé jutás a tét.

Az FC Sopron és a Győri ETO FC idegenben, az MTE és a Gyirmót hazai pályán próbálja kiharcolni a továbbjutást. Négy együttes képviseli megyénket a kupasorozatban, ami egyedülálló, hiszen egy régióból sincs ennyi gárda a legjobb 31 között (azért a páratlan szám, mert a Ferencváros nem indulhatott).

Ahogy az előző kiírásban, most is Ajkán kezdi a Magyar Kupa-szereplést az FC Sopron. Csank János edző: – Tavaly gól nélküli félidő után öt-nullára nyert a Sopron. Az Ajka azóta feljebb lépett, s azóta másodosztályban játszik. Láttuk őket futballozni.

Egy szervezett, masszív csapat, amely aránylag gyorsan futballozik. Ennek ellenére nagyon bízom abban, hogy a pályán kijön az osztály- és a két csapat közötti tudáskülönbség. Egyértelműen győzni megyünk, minden játékos nagyon komolyan veszi a feladatot, s így készült az ajkai mérkőzésre.

Az FC Sopron várható kezdőcsapata: Horváth T. – Sira, Bagoly, Ibric, Hanák, Demjén, Fehér, Horváth A., Vén, Luca, Csordás.

A Győri ETO FC szintén másodosztályú ellenfelet kapott, Starkék Makón juthatnak a legjobb 16 közé. Jó hír, hogy a győri együttesből hárman – Stark Péter, Kenesei Krisztián és Priskin Tamás – tagjai a magyar válogatott Bulgária ellen készülő bő keretének és Regedei Csaba visszatérhet a védelembe.

Reszeli Soós István, a győriek szakmai igazgatója és a csapat már tegnap útnak indult.
– Természetesen nem lehet más célunk, mint hogy legyőzzük a Makót és továbbjussunk a Magyar Kupában – említette a szakvezető. – Nem szabad hibáznunk, egyértelmű, hogy mi vagyunk a találkozó esélyesei, de nem becsüljük le ellenfelünket, amelyet Csató Sándor pályaedző személyesen feltérképezett. Horváth Róbert sérült, Pusztai Olivér még csak lábadozik. Tatabányán Tóth Péter és Priskin Tamás is kapott egy csúnya rúgást, de ennek ellenére utóbbi tudja vállalni a játékot.
Az ETO várhatóan ebben az összeállításban lép pályára: Sztevanovic – Regedei, Stark, Mátyus, Zsók, Lendvai, Vincze O., Vasas, Kenesei, Bajzát, Priskin.

A Mosonmagyaróvári TE edzőjének, Tiba Zoltánnak teljesült a kívánsága, csapata egy élvonalbeli együttessel meccselhet, ugyanis a Bp. Honvéd utazik a Lajta partjára.

– Tudjuk, hogy a fővárosi gárda az esélyesebb, de egy kupatalálkozón bármi megtörténhet, szeretnénk egy jó mérkőzéssel megörvendeztetni szurkolóinkat – mondta az edző. Pálla a legutóbbi bajnokin részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, Schmatovichnak letört egy csontdarab a kézfejében, Sipos pedig továbbra sincs százszázalékos állapotban.
Az MTE várható kezdő tizenegye: Antal – Szabó, Puglits, Pint, Godian, Méry, Burkus, Schafranek, Nagy T., Szakáll, Papp.

Érdekes párharc várható Gyirmóton, ahol az a Tatabánya vendégszerepel, amely hétvégén csaknem legyőzte a Győri ETO FC-t. Hannich Péter edző, aki egyébként személyesen térképezte fel leendő ellenfelük játékát, elmondta, az NB II-es újonc együttes mindent megtesz, hogy megnehezítse az élvonalbeli gárda dolgát. Gondot jelent, hogy sok a sérült és a beteg a csapatnál.

A Gyirmót tervezett csapata: Sipőcz – Tóth A., Radics, Szabó Cs., Pék, Nagy L., Török, Polyák, Károlyi, Füsi, Bieder (Korsós).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Albert Flórián is hivatalos az 50 éves Aranylabda gálájára

Albert Flórián is jelen lesz Párizsban a France Footballnak az "Aranylabda" 50. évfordulójára… Tovább olvasom